[origo] itthon

100
90

Tízmilliókat örököl évente az állam

[origo]|2008. 10. 13., 8:01|Utolsó módosítás:2008. 10. 13., 8:56|

Évente 8,5-11 millió forintot örököl az állam. A hagyatékok értékesítéséből származó bevételt az államadósság csökkentésére fordítják - írja a Népszabadság.

Forrás: Getty Images

Sokszor az állam az örökös

JÁTSSZ ONLINE!

Az államra hagyott ingóságok kiárusításából évente 8,5-11 millió forint bevételre tesz szert az állami tulajdonban lévő Kiving Kft. Tavaly összesen 850 esetben örökölt a cég, és idén is hasonló számot várnak - írja a Népszabadság.

2007-ben 59 betétkönyvet és tíz kocsit hagytak az államra 52 millió forint értékben. A nagyobb bevételt jelentő ingatlanok értékesítését viszont leállították. Így a tavaly állami tulajdonba került öt lakóház és 19 lakás egyelőre üresen áll, az értékesebbeket őrzik. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek előbb meg kell vizsgálnia, hogy az ingatlanok alkalmasak-e állami feladatok ellátására, például hajléktalanok elhelyezésére.

A hatályos törvények szerint kincstári vagyonnak kell tekinteni a végrendelet útján illetve örökös híján az államra hagyott értékeket.

A végrendelettel kisemmizett rokonok ugyanakkor nem mindig fogadják el az elhunyt végakaratát és bírósághoz fordulnak. A győzelemre ugyanakkor kevés esélyük van a lap szerint, mert az alakilag hibás végrendelkezések esetén is az állam örököl. Az örökséget az állam nem utasíthatja vissza, a hagyatékot terhelő tartozásokért viszont csak az örökség erejéig felel. A hagyatékok értékesítéséből származó bevételt az államadósság csökkentésére fordítják.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »