Egyre többen adakoznak az egyházaknak

Vágólapra másolva!
Kevesebben járnak templomba, az egyházak támogatottsága azonban nő - írja a Népszabadság Bölcskei Gusztáv református püspök InfoRádiónak adott nyilatkozatára hivatkozva.  
Vágólapra másolva!

Kevesebb ember jár ugyan templomba, az egyházak támogatottsága nem csökken, írja a Népszabadság Bölcskei Gusztáv református püspök hétvégi rádiónyilatkozatára hivatkozva. A felmérés kapcsán a püspök arra is rámutatott, hogy a vallásosság tekintetében egyre kisebb a különbség a falusi és a városi lakosság között.

Egy közelmúltban készült vallásszociológiai felmérés szerint egyre kevesebben gyakorolják vallásukat nap mint nap, munkájukra mégis igény van, és ezt támogatásukkal ki is fejezik a hívők, mondta a püspök az InfoRádiónak. 2003 és az idei év között negyven százalékkal többen támogatták adójukból az egyházakat, mint korábban.