Szamurájkarddal támadt vitapartnerére egy 17 éves fiú

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Szamurájkarddal sebesítette meg vitapartnerét egy 17 éves helybeli fiú Kaposfőn - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság. A 20 éves orci fiatalember a hasán és a kezén sérült meg. Bár az áldozat sérülései nyolc napon belül gyógyulnak, az eszköz alkalmas lett volna ennél komolyabb sérüléseket okozni, ezért súlyos testi sértés kísérletének gyanúja miatt rendeltek el nyomozást az ügyben. A rendőrséget egy helybeli értesítette, hogy a falu egyik utcájában hangos szóváltást követően egy 5-6 főből áll társaság verekedni kezdett. Itt került elő a kard.