Nem hívhatja magát Ferencvárosnak a IX. kerület

Vágólapra másolva!
Jogtalanul nevezi magát Ferencvárosnak a IX. kerületi önkormányzat - mondta ki az Alkotmánybíróság. A regionális közigazgatási hivatal fordult az ügyben a testülethez, amelynek döntése nyomán lehetséges, hogy a kerületi utcanévtáblákat, pecséteket és levélpapírokat is le kell cserélni - derül ki az MTV Híradó riportjából.
Vágólapra másolva!

A Ferencvárosi Önkormányzat jogtalanul nevezte így magát, mostantól kötelező a "Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros" elnevezést használni - így döntött az Alkotmánybíróság (Ab). Az MTV Híradója szerint a döntés nyomán lehetséges, hogy az utcanévtáblákat és a kerületi hivatalos levélpapírokat is ki kell cserélni. A pecsétek cseréjére biztosan szükség lesz.

Az MTV Híradójának Forgács Imre, a Közép-Magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal vezetője elmondta, ők fordultak az Ab-hez a szabálytalan névhasználat miatt. A hivatal vezetőjének korábbi jelzései ellenére nem változtatták meg az önkormányzat elnevezését - olvasható az Ab határozatának indoklásában, márpedig az ellentétes egy 1994-es, a fővárosi helynevekre is vonatkozó törvénnyel.

A Híradó úgy tudja, az elmúlt években öt kerületnél kellett a névhasználaton változtatni. Voltak kerületek, ahol elég volt a közigazgatási hivatal figyelmeztetése, másutt az Ab döntésére volt szükség.