Elütött egy rendőrt a menekülő csempész

Vágólapra másolva!
Elütött egy rendőrt egy menekülő csempész Szabolcs megyében. A férfia helyett, hogy megállt volna igazoltatásra, a rendőrök felé hajtott. Egyikük a szélvédőnek csapódott. A menekülő autóst sikerült megállítani, a kocsiban hatmillió forint értékű ukrán csempészett cigarettát találtak.
Vágólapra másolva!

Egy menekülő cigarettecsempész elsodort egy rendőrt a kocsijával Túristvándi közelében. A rendőr könnyebb sérüléseket szenvedett. A csempész a rá figyelő rendőrök elől próbált meglógni, de a járőrkocsival utolérték - közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrség szóvivője.

A csempész autójával letért egy földútra, ahol a rendőrök a megkülönböztetett jelzésű szolgálati kocsijukkal elállták az útját, és kiszálltak, hogy igazoltassák. A sofőr azonban nem állt meg, hanem gázt adott és feléjük hajtott. Az egyik járőr el tudott ugrani, a másik viszont a kocsi motorháztetejére csapódott. Esés közben a kezében lévő zseblámpával betörte a szélvédő ablakot.

A csempész így nem tudott tovább menekülni, megállt, a rendőrök pedig elfogták. Az autóban hatmillió forint értékű ukrán zárjegyes cigarettát találtak. A 44 éves szabolcsi férfi ellen a rendőrség hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés miatt az ügyészségen kezdeményezett eljárást, míg a csempészésért a Vám- és Pénzügyőrség Nyomozó Hivatala vonja majd felelősségre.