A 13. havi nyugdíj megtartását ígéri Gyurcsány

Vágólapra másolva!
Megmarad a 13. havi nyugdíj, nem nyúlnak hozzá a gyeshez és a gyedhez - ígérte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a köztévé Nap-kelte című műsorában. Nem lát viszont más megoldást, mint a Robin Hood-adó bevezetését "a távfűtéses lakásban élők terheinek enyhítésére".
Vágólapra másolva!

Meg fogjuk őrizni a tizenharmadik havi nyugdíjat - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MTV Nap-kelte című műsorában. A jövő évi költségvetés tervezetéről szólva a kormányfő arról beszélt, hogy a nyugdíjak várhatóan megőrzik az értéküket. Nincs olyan javaslat az asztalon, amely a rászorultsági elv bevezetését szorgalmazná a szociális ügyekben, vagyis nem nyúlnak hozzá a gyeshez, gyedhez - tette hozzá a kormányfő.

A miniszterelnök nem lát más megoldást a Robin Hood-adón kívül, amely forrást teremethetne a távfűtéses lakásban élők terheinek enyhítésére. "Látom, hogy vitatják, de szeretnék itt megoldást találni" - fogalmazott.

A pénzügyi válságból adódó kormányzati lépésekről szólva a miniszterelnök elmondta: a kormány konzultációt kezdett a Bankszövetség vezetőjével a devizahitelek kapcsán. Gyurcsány Ferenc azt mondta, a kormány várhatóan a jövő héten olyan javaslatokat tesz, amelyek "csillapítják a kockázatokat" ez ügyben.

A 2009-es költségvetési tervezet a kormányfő szerint a parlamentben megkapja a többséget. "Mások is úgy gondolják, ahogy én, azaz meg van ideje a pártcsatározásoknak, meg van ideje az együttműködésnek is" - mondta, hozzátéve, hogy mindegyik párt támogatására számít. A kormányfő szerint akik ott lesznek a szombati nemzeti csúcson, azt az üzenetet fogják küldeni az országnak, hogy "tessék abbahagyni bizonyos vitákat".