Tovább birkóznak a pártok a válságjavaslatokon

Vágólapra másolva!
Ötpárti tanácskozáson egyeztetnek a parlamenti pártok szerdán a gazdasági válság miatt elkerülhetetlen intézkedésekről. A találkozót az MDF és az SZDSZ kezdeményezte, szerintük ugyanis a szombati nemzeti csúcs fontos volt, de jelentősége szimbolikus.
Vágólapra másolva!

Ötpárti egyeztetést kezdeményezett szerdára az SZDSZ és az MDF frakcióvezetője az adókérdésekről és a költségvetési plafonról - mondta Horn Gábor, a szabad demokraták ügyvivője kedden. A találkozón a nemzeti csúcs nevű, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezésére összehívott találkozón megfogalmazódott javaslatokat vitatnák meg. Horn úgy tudja, hogy valamennyi frakció jelezte részvételét a megbeszélésen.

A Fidesz ott lesz a megbeszélésen - közölte Varga Mihály, a párt alelnöke. Szabó Lajos, az MSZP költségvetési munkacsoportjának vezetője is megerősítette, hogy a szocialisták elmennek a tanácskozásra. A KNDP szintén elmegy a megbeszélésre - közölte Halász Zsuzsa szóvivő.

Kóka János és Herényi Károly levelet írt a frakcióvezetőknek, amelyben kijelentik: a találkozó előkészítené a parlamenti pártok elnökeinek és frakcióvezetőinek részvételével tartandó politikai csúcs összehívását. Az ötpárti egyeztetésen a takarékos állami gazdálkodásról szóló törvényjavaslatról, valamint az adóreform menetrendjéről és garanciáiról egyeztetnének. Megkezdődött a párbeszéd a pártok között, de a hétvégi rendezvény önmagában nem nyugtatta meg a piacokat - írták a szombati nemzeti csúcsról.

A találkozón az SZDSZ és az MDF nagyon fontos javaslatokat tett a kiadások csökkentésére, amelyeket kiindulási alapnak tekintenek a jövőbeli tárgyalásokon - tette hozzá Kóka és Herényi. Ugyanilyen hasznosnak tartják egyebek között a Fidesz költségvetési tanácsra és az MSZP közpénzügyi törvényre vonatkozó kezdeményezéseit is.

Kóka és Herényi azt javasolja, hogy még a parlament őszi ülésszakán kezdjenek el tervezni egy középtávú adóreformot. A javaslat része, hogy már 2009. január 1-jétől határozott kiadáscsökkentő programmal védjék meg a hazai bankbetétek, nyugdíjak, befektetések értékét, és ezzel párhuzamosan egyszerűsítsék az adórendszert.