Századvég-Forsense: kevesebben akarnak kormányváltást

Vágólapra másolva!
Kevesebben akarnak kormányváltást azok közül, akiknek nincs biztos pártpreferenciájuk, valószínűleg a pénzügyi válság miatt - ez derül ki a Századvég-Forsense közös közvéleménykutatásából. Az elmúlt hónapban az MDF támogatottsága egy százalékra csökkent a felmérés szerint.
Vágólapra másolva!

Jelentősen csökkent az elmúlt hónapban a kormányváltást akarók aránya a bizonytalan pártválasztók körében - derült ki a Századvég és a Forsense közös közvélemény-kutatásából, amelyet kedden tettek közzé. Míg a bizonytalan pártválasztásúak körében szeptemberben még a kormányváltás támogatói voltak egyértelmű többségben, addig egy hónappal később már 43 százalékuk szeretné, ha a jelenlegi kormány folytatná munkáját, s csak 23 százalék akar kormányváltást.

Ez minden bizonnyal a pénzügyi és gazdasági válságra vezethető vissza, hiszen ebben a szituációban az emberek stabilitásra vágynak, és tartanak az előrehozott választástól, és az abban rejlő kockázatoktól.

A kormány munkáját és az ellenzék tevékenységét pozitívan megítélők aránya két hónapja kiegyenlített képet mutat. A felmérés szerint a pártválasztásukban bizonytalanok háromnegyede negatív véleménnyel van az ellenzék tevékenységéről. Ezzel párhuzamosan a kormány tevékenységét kevesebben, a válaszadók 61 százaléka ítélte meg negatívan - derül ki a közvélemény-kutatásból, melyet október 8. és 21. között, ezer ember megkérdezésével végeztek.

A kormányváltás szükségességének megítélésében jelentősebb változást tapasztalni szeptemberhez képest. A megkérdezettek több mint fele - 52 százaléka - szerinte az MSZP valószínűleg vagy biztosan képes lenne 2010-ig önállóan kormányozni, ami 4 százalékpontos emelkedést jelent.

A két nagy párt támogatottsága közötti különbség - a teljes lakosságon belül - 10 százalékponton állandósult, mind a Fidesz - 28 százalék -, mind az MSZP támogatóinak aránya - 18 százalék - egy százalékponttal haladja meg a szeptemberi eredményeket. Az SZDSZ támogatottsága sem változott, továbbra is egy százalék, ugyanakkor MDF tábora az előző havi 3 százalékhoz képest a liberális párt támogatottságának szintjére csökkent. A kutatásból azonban az is kiderült, hogy az ország jelenlegi gondjainak megoldását egy, a mostani pártoktól független, harmadik erőtől várnák a legtöbben.