A kivitelezőt okolják az Árpád hídi torlódásért

Vágólapra másolva!
Tervezési-kivitelezési hiba okozta az Árpád hídi torlódásokat az elkészült vizsgálati jelentés szerint. Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes ezért a kivitelezővel fizettetné meg a károkat.
Vágólapra másolva!

A tervező és a kivitelező hibája okozta az Árpád hídon kedden kialakult hatalmas torlódásokat - mondta szerdán Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes, aki vizsgálatot rendelt el az ügyben. Az elkészült jelentés szerint a hőtágulásból származó mozgásokat kiegyenlítő szerkezeti elemek cseréjekor történt a kivitelezési hiba.

Kedd délelőtt komoly torlódás alakult ki a budapesti Árpád híd felújítása miatt, mert a hídon áthaladó autók egy része nem tudott átkelni a munkaterületet lefedő vasszerkezeten. A hídon hétfőn este kezdték meg a felújítási munkákat, napközben pedig lefedték az érintett területet, hogy a forgalom minden sávon haladhasson. A fedő szerkezeten azonban az autók egy része fennakadt.

Szerdán Hagyó Miklós azt mondta, hogy a felújítás elengedhetetlenül szükséges, másként a híd szerkezete károsodhat. Hozzátette, az ilyen munkálatokat általában teljes hídzárással szokták végezni, de mivel ez igen komoly fennakadásokat okozott volna a főváros közlekedésében, a városvezetés elvetette ezt a megoldást. A tervek szerint november végére befejeződnek a munkálatok.

Mivel tervezési, kivitelezői hibát állapított meg a vizsgálat, a felmerült többletköltségek, valamint az esetleges kártérítés is a kivitelezőt terhelik. Ugyanakkor eddig még nem kaptak értesítést kárigényről. A főpolgármester-helyettes szerint szerdára helyre állt a forgalmi rend az Árpád hídon. A szocialista politikus a kellemetlenségekért elnézést kért a budapestiektől, egyben köszönetét fejezte ki a rendőrségnek a gyors segítségért.