Tizenhárom sérültje van a táci buszbalesetnek

Vágólapra másolva!
Hárman súlyosan tízen könnyebben sebesültek meg annak a menetrend szerinti busznak az utasai közül, amelybe belerohant egy takarmányszállító csütörtök reggel Tácon. A busz éppen beállt a megállóba, az utasok le-és felszálltak, amikor a baleset történt. Egy idős nőt mentőhelikopterrel kellett kórházba vinni.
Vágólapra másolva!

Tizenhárman sérültek meg, amikor egy megállóban álló, menetrend szerint közlekedő autóbusz hátuljába rohant egy takarmányt szállító teherautó csütörtök reggel Tácon - mondta R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A baleset reggel 7 óra 40 perckor történt, jelenleg a baleseti helyszínelés és a műszaki mentés folyik.

A csuklós autóbusz Káloz irányából tartott Székesfehérvár felé mintegy negyven utassal. A baleset Tác belterületén, az Ady Endre utcában, a busz menetrend szerinti harmadik megállójánál történt. Az utasok éppen le-és felszálltak, mikor a takarmányszállító teherautó belerohant a buszba. Az ütközés következtében betört a busz hátsó szélvédője, mely a hátsó üléseken utazók nyakába zúdult, elsősorban mégis a fel-és leszállók, a csuklóban utazók valamint a teherautó sofőrje sérültek - mondta R. Szabó Ágnes az [origo]-nak.

A baleset három súlyos sérültje közül egy idős nőt mentőhelikopterrel szállítottak Budapestre, az Országos Traumatológiai Intézetbe. A többi, többnyire törést szenvedett sérültet a székesfehérvári Szent György kórházba vitték. A székesfehérvári kórház sürgősségi traumatológiai osztályán nyolc sérültet láttak el. Egyikük bordatörést szenvedett, másikuknak eltört a csuklója, hat embert könnyebb sérülésekkel láttak el. További öt embert ugyancsal könnyű sérülésekkel a szakrendelőbe irányítottak - közölte az intézmény szóvivője. A többi utast az Alba Volán következő járata szállította be Székesfehérvárra.

Forrás: MTI

Tácról nem lehet kihajtani Szabadbattyán irányába, és az út az ellenkező irányba sem járható, mivel az utat teljes szélességben lezárták. Az autópályáról sem lehet lehajtani Tác felé. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit. A teherautóból nagy mennyiségű gázolaj folyt az útra, amelynek feltakarításán, és a sérült autóbusz elvontatásán már dolgoznak.

Kövics Péter, az Alba Volán helyközi személyszállítási üzemének műszaki és forgalmi diszpécsere szerint a busz alaposan megrongálódott, több millió forintra becsülik a kárt. A baleset okát, körülményeit, a teherautó műszaki állapotát szakértők vizsgálják. Az első feltételezések szerint elképzelhető, hogy a teherautó sofőrje későn észlelte az út szélén, a megállóban álló buszt, ezért ütközött neki.