Fejszével fenyegetett rendőröket egy tolvaj

Vágólapra másolva!
Fejszével az őt üldöző rendőrök felé csapott egy lopás miatt előállított férfi Kaposváron október 23-án. A férfi elmenekült, de a rendőrség három nappal később elfogta, és hivatalos személy elleni erőszak miatt eljárás indult ellene.
Vágólapra másolva!

Hivatalos személy elleni erőszak miatt rendelt el nyomozást a Kaposvári Nyomozó Ügyészség egy többszörösen büntetett előéletű kaposvári férfi ellen - közölte a Somogy Megyei Főügyészség sajtószóvivője,Egerváriné Lucza Gyöngyi pénteken.

A férfit október 23-án lopás gyanúja miatt akarták előállítani a kaposvári rendőrségen. A férfi azt mondta, hogy vécére kell mennie. Kikéredzkedett a rendőrautóból, levette a bilincset a kezéről, majd beszaladt egy házba, ahol egy fejszét és egy vascsövet vett magához. A fejszével ezután többször az őt üldöző két rendőr felé csapott, miközben azzal fenyegetőzött, hogy megöli őket, aztán elmenekült a helyszínről.

A férfit a rendőrség három nappal később elfogta. A Kaposvári Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság elrendelte a férfi előzetes letartóztatását - mondta a szóvivő.