Felgyújtottak egy koroncói házat, egy férfi meghalt

Vágólapra másolva!
Valószínűleg gyújtogatás miatt majdnem teljesen leégett egy koroncói ház. Az ott lakó 47 éves férfi meghalt a hajnali tűzben, ketten ki tudtak menekülni. A szomszédok szerint nem ez volt az első gyújtogatás, amely a házban lakók ellen irányult.
Vágólapra másolva!

Meghalt egy 47 éves férfi, amikor lakóháza csaknem teljesen leégett a Győr-Moson-Sopron megyei Koroncó községben. Valószínűleg gyújtogatás okozta a hétfő hajnali tüzet - közölte a rendőrség.

A szomszédok vették észre, hogy ég a ház, ők értesítették a tűzoltókat. A szerencsétlenül járt férfi idős szüleivel élt együtt, nekik sikerült kimenekülniük a házból. A 47 éves férfi halálát füstmérgezés okozhatta - közölte Kocsis Tünde, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A tűzoltók jelentése szerint gyújtogatás történt. A szomszédok szerint nem ez volt az első ilyen eset az érintett családnál - mondta Kocsis.

A tűzoltók három autóval vonultak a helyszínre, negyven perc alatt fékezték meg a lángokat, de a ház nagyobb része lakhatatlanná vált. A tűzeset pontos okát a hatóságok még vizsgálják - közölte Pesztenlehrer Lajos ezredes, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatója.