Új kiképzést kapnak jövőre a tűzszerészek

Vágólapra másolva!
Új kiképzési rendszer szerint készítik fel jövőre a magyar tűzszerészeket, felkészítésükbe beépítik a külföldi missziókban tanultakat. Szekeres Imre honvédelmi miniszter szerint hamarosan bevezethetik a tűzszerészi pótlékot is.
Vágólapra másolva!

Jövő évtől új kiképzési rendszer alapján készülnek fel a Magyar Honvédség tűzszerészei - közölte Hajdú Gábor ezredes, zászlóalj parancsnok az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottsága előtt. A testület a Magyar Honvédség tűzszerész zászlóaljánál tartott kihelyezett ülést, Budapesten.

Hajdú szerint az új kiképzésbe beépítik a külföldi missziókban tanultakat, tapasztaltakat. Az ülésen Szekeres Imre honvédelmi miniszter közölte, hogy támogatja a tűzszerészi pótlék bevezetését, amelynek segítségével pluszjuttatásban részesíthetik a területen dolgozó szakembereket. Szekeres közölte: az erről szóló törvénymódosítási tervezetet várhatóan szerdán fogadja el a kormány, majd az Országgyűlés elé kerülhet.

Idén két magyar tűzszerész is életét vesztette Afganisztánban, miközben bombát hatástalanítottak. Magyarországon is rendszeresen előkerülnek kisebb-nagyobb második világháborús robbanószerek.