Nem tarthatta vissza Farkas Péteréket a bíró

Vágólapra másolva!
Nem követtek el bűncselekményt a Farkas testvérek, amikor ítélethirdetés közben hétfőn távoztak a bíróságról - állítja az [origo] által megkérdezett büntetőjogász. Sőt, a bíró követett volna el bűncselekményt, ha - az elmondása szerint WC-re igyekvő - Farkas Károllyal a mosdóba küldi a rendőröket. Tovább bonyolítja az ügyet, hogy bár nem számít szökésnek az olimpiai bajnok Farkas Péter és testvére eltűnése, azért lesz következménye a távozásnak.
Vágólapra másolva!

Semmiképpen nem szökés az, hogy a többórás ítélethirdetés alatt távozott a bíróságról Farkas Péter egykori olimpiai bajnok és testvére, Farkas Károly - állítja Somos Zoltán büntetőjogász. Több okból sem, hiszen egyrészt a távozás pillanatában nem volt semmiféle ítélet, másrészt nem voltak előzetes letartóztatásban sem - magyarázta a jogász.

A Farkas testvérek hétfőn tűntek el, miután a kábítószerrel való visszaéléssel vádolt Farkas Károly 7, míg testvére Péter 5 év fegyházbüntetést kapott hétfőn első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Csakhogy mindezt ők már nem hallhatták, mert az ítélet többórás kihirdetése közben először az egykori sportoló testvére, majd ő maga is eltűnt a bíróság épületéből, miközben a tárgyaló előtt rendőrök voltak.

Szabad embert nem kísérhetnek WC-re

Farkas Károly rosszullétre hivatkozva kért szünetet, majd a mosdó helyett kiment az épületből, ami Somos szerint egyáltalán nem bűncselekmény. Sőt, a büntetőjogász állítja, maga a bíró vétett volna a vádlott személyi szabadsága ellen, ha utasítja a rendőröket, hogy kísérjék el őt a WC-be. "Milyen jogon kísérgetnének egy szabad embert?" - kérdezett vissza Somos.

Arra a kérdésre, hogy mi történik, ha a bíró vagy a rendőrök látják, hogy távozóban van a vádlott, Somos azt válaszolta: a bíróság igazgatásrendészeti gyakorlata adhat választ arra, hogy egy ilyen esetben leszólhat-e a bíró a kapusnak, hogy ne engedjék ki az illetőt az épületből, mert folyik az ítélethirdetése. "Nagyon nehéz kérdés" - jegyezte meg a büntetőjogász arra, hogy az első vádlott távozása után nem kellett volna-e utasítani a rendőröket Farkas Péter őrzésére. Tóth Mihály büntetőjogász erről azt mondta az MTI-nek, hogy ez már "nem kellő körültekintésről tanúskodik".

Nem hibázott a bíró és a rendőrök se

Tóth Mihály olyanról már hallott, hogy vádlott nem jelent meg az ítélethirdetésen, vagy utána távozott, illetve nem vonult be a börtönbe jogerős büntetése letöltésére, de hogy ítélethirdetés közben tűnjön el, az szinte példátlan a magyar igazságszolgáltatás történetében. Szerinte ezért nem is igazán róható fel az ügyben eljáró bírónak. A bíróság sajtóosztálya szerint sem hibázott senki, "sem a bíróságot, sem a tárgyalást vezető bírónőt nem terheli felelősség" - közölték.

Nem hibáztathatók a terem előtt ülő rendőrök sem, közölte az [origo]-val Tafferner Éva BRFK-szóvivő. Szerinte a rendőrök csak a bíró utasítására intézkedhettek volna. A bíróság sajtóosztálya szerint a folyosón azért várakoztak a rendőrök, "mert a bírónő az ítélet meghozatala után már nyilvánvalóan tudta, hogy előzetes letartóztatást fog elrendelni, és a vádlottakat a rendőrökkel akarta átkísértetni a fővárosi büntetés-végrehajtási intézetbe".

A vádlottak eltűnése miatt vizsgálatot kezdeményezett hétfő délután Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnál és az ügyvédi kamaránál. A miniszter javaslatokat és intézkedéseket vár annak érdekében, hogy a súlyos bűncselekményt elkövetők ne vonhassák ki magukat büntetések végrehajtása alól - közölte a tárca.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság visszatérően ellenőrzi a 37 éves Farkas Károly és a 40 éves Farkas Péter tartózkodási helyeit, lakcímeit - közölte honlapján a rendőrség kedden.

Bilincset kaphatnak a testvérek

Annak ellenére, hogy Farkasék nem követtek el bűncselekményt, Somos szerint "mégis viselniük kell az ódiumát távozásuknak". A büntetőjogász szerint a kábítószerügy jogi helyzetére nincs hatással az eltűnésük, viszont - ha elkapják őket - a leendő fogvatartási körülményeiket befolyásolja.A másodrendű tárgyaláson jó eséllyel elrendelheti majd a bíró Somos szerint a legszigorúbb, 4-es fokozatú őrizetet. Ez nagyon komoly biztonsági előírásokat tartalmaz, többek között kéz- és lábbilincs használatát írja elő.

Bár a bíróság szerint sem követtek el bűncselekményt az ítélethirdetésükről eltűnő testvérek, távozásuk után a bírónő "haladéktalanul gondoskodott a vádlottak kézrekerítése érdekében, és ezért velük szemben elfogatóparancsot bocsátott ki". Somos szerint a bírónak joga van ahhoz, hogy 4 év körüli börtönbüntetéses ítéletek kihirdetése után, a szökéstől tartva elrendeli az előzetes letartóztatást. Tehát nem az eltűnésük következménye az előzetes elrendelése, ha kivárják az ítélethirdetés végét, nagy valószínűséggel akkor is elrendelték volna ezt.

Kerestük Pelle Andreát, Farkas Péter védőjét is, de egyelőre nem sikerült elérnünk.

Hatalmas ültetvényt működtettek

Az elsőfokú ítélet indoklása szerint Farkas Károly és Németh Pál - aki végighallgatta hétfőn az ítélethirdetést - elsőrendű vádlott egy XVII. kerületi ingatlanon termesztette a marihuánát 2001 októberétől három éven át, így ők tettesként követték el a kábítószerrel való visszaélést. Farkas Péter az ehhez szükséges feltételeket biztosította, és lelepleződésük után bizonyítékokat kísérelt meg eltüntetni, így őt bűnsegédletért ítélték el.

Farkas Károlyt és Németh Pált 2004 októberében pont ott fogták el, ahol egy pincében több száz négyzetméteren folyt marihuána termesztése, szárítása, speciális táptalajon, szellőztető és öntözőberendezések segítségével. A helyszínen jelentős mennyiségű marihuánát foglaltak le a rendőrök. Az egykori sportolót nem sokkal később kerítették kézre.

A vádlottak az eljárás során többféle védekezéssel próbálkoztak, például hogy kábítószerfüggők, ami enyhébb büntetés kiszabását teszi lehetővé, illetve hogy más, időközben elhunyt ember bérelte a pincét, és minisztériumi engedéllyel végezte a marihuánatermesztést. Ám a bíróság ezeket a vallomásokat nem fogadta el, és az állítólagos kábítószerfüggésüket "erősen kétségesnek" minősítette.

Az ítélethirdetést követően a vád és a védelem is fellebbezett, így Farkas Péter és társainak kábítószerügye a Fővárosi Bíróságon folytatódik majd másodfokon.Ez az ügy egyszer már eljutott másodfokra, ám akkor a Fővárosi Bíróság megsemmisítette az elsőfokú ítéletet, és az eljárás megismétléséét rendelte el.