Tinilányokat erőszakolt meg egy hajmáskéri férfi

Vágólapra másolva!
Saját korábbi nevelt lányát, valamint annak két, szintén 14 éves barátnőjét is megerőszakolta egy hajmáskéri férfi. A tettét beismerő férfi lakásán a rendőrség nagy mennyiségű robbanóanyagot, lőszert, gyújtószerkezetet, fegyverelemeket, kézigránátot és rakétavető-csövet talált.
Vágólapra másolva!

Egy 14 éves kislányt és annak két hasonló korú barátnőjét erőszakolta meg a közelmúltban a lány korábbi nevelőapja, egy 37 éves hajmáskéri férfi - közölte Váradi Piroska, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A bűncselekményről a napokban szerzett tudomást és tett bejelentést a kislány édesanyja, a férfi korábbi élettársa.

A vizsgálat során kiderült, hogy a férfi a kislányt már két évvel ezelőtt, 12 éves korában is megerőszakolta - mondta Váradi Piroska, aki szerint a férfi a gondjaira bízott gyermeket akkor alkohollal és gyógyszerrel kábította el. A férfit - aki beismerte a bűncselekményt - előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.

A férfi hajmáskéri lakásán tartott házkutatás során a rendőrök nagy mennyiségű robbanóanyagot, lőszert, gyújtószerkezetet, fegyverelemeket, kézigránátot és rakétavető-csövet is talált - mondta Váradi Piroska.

A rendőrség a férfi ellen négy rendbeli erőszakos nemi közösülés, valamint robbanóanyaggal és fegyverrel való visszaélés miatt folytat eljárást. A szóvivő szerint különösen súlyosnak minősül az, hogy a nemi erőszakot a férfi egy hozzátartozója, ráadásul gyermekkorú kislány sérelmére követte el.