Baseballütős önbíráskodókat vettek őrizetbe Orosházán

Vágólapra másolva!
Baseballütőkkel vett elégtételt az egyikükön esett sérelem miatt négy férfi Orosházán. Az önbíráskodók megállítottak egy buszt, lerángatták róla áldozatukat. A rendőrség a támadókat és a busz korábban verekedő utasát is őrizetbe vette.
Vágólapra másolva!

Önbíráskodás miatt vett őrizetbe a rendőrség négy embert, akik baseballütőkkel felfegyverkezve megállítottak egy buszt, és áldozatukat ütlegelték és megrugdosták Orosházán - közölte az MTI-vel szombaton Jánosi Péter, Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

A város egyik buszmegállójában pénteken kora délután egy férfi odament ismerőséhez, és egy tartozás megadását követelte, miközben ököllel meg is ütötte. A földre esett áldozat kabátjából kivett százezer forintot, majd felszállt a megállóba érkező buszra.

A megvert és kifosztott férfi telefonon értesítette négy ismerősét, akik a busz után indultak, Szentetornya városrész belterületén a busz elé fordulva megállították a járművet, és baseballütőkkel felfegyverkezve felszálltak rá. A buszon a pénz visszaadását követelték a korábban a megállóban verekedő férfitől, majd lekényszerítették a járműről, a baseballütőkkel ütlegelni kezdték, és megrugdosták.

A verekedésnek rendőrök vetettek véget, akik a négy férfit és a busz utasát is őrizetbe vették. Valamennyiük ellen önbíráskodás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az orosházi rendőrkapitányság.