[origo] itthon
Tömegverekedést akadályozott meg a rendőrség Szabolcsban
MTI|2008. 11. 08., 19:32|Tömgverekedést akadályozott meg pénteken a rendőrség egy szabolcsi településen, ahol az MTI információi szerint helyi romák és a Magyar Gárda tagjai között feszült pattanásig a helyzet. A verekedésre készülőknél ólmos botokat, viperákat és éles lőszert is találtak, egy személyt lőszerrel való visszaélés miatt őrizetbe vettek.
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Két nagylétszámú csoport közti tömegverekedés kialakulását akadályozta meg a rendőrség a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vasmegyeren. Az MTI helyszíni értesülése szerint helyi romák csoportja és a Magyar Gárda tagjai feszültek egymásnak egy kocsmai konfliktus után; a hatóság beavatkozása miatt azonban nem került sor tettlegességre.
Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerint a csoportok közötti vita amiatt alakult ki, hogy a vasmegyeri kocsmáros nem szolgált ki szeszes itallal egy 16 és egy 17 éves fiatalt. A visszautasítás után egyikük megütötte az italboltost, aki viszonozta az ütést. A fiatalok rokonai az eset után kezdtek el gyülekezni a kocsma előtt, és ugyanezt tették a kocsma tulajdonosának ismerősei is, akik több településről érkeztek Vasmegyerre.
A százados tájékoztatása szerint a riasztott rendőrök a helyszínen igazoltatni kezdték a társaságok tagjait, ellenőrizték a gépkocsijukat, és három autóban veszélyes eszközöket, ólmos- és gumibotot, viperákat, gázpisztolyt és két éles lőszert is találtak. Utóbb a lőszereket birtokló 22 éves rakamazi fiatalember lakását is átkutatták, és ott nyolcvan éles lőszer került elő. A férfit őrizetbe vették, ellene lőszerrel való visszaélés, a kocsmai vita miatt pedig garázdaság miatt indult büntetőeljárás.
Az MTI-nek a helyszínről szerzett információi szerint a kocsmáros védelmében a Magyar Gárda, illetve a Nemzeti Őrsereg nevű szervezet tagjai gyülekeztek a helyszínen. A vasmegyeri cigány kisebbségi önkormányzat elnöke, Horváth József szombaton, késő délután az MTI-nek azt mondta: életveszélyesen megfenyegették a Magyar Gárda tagjai az előző napi konfliktus miatt, ezért azt kérte, hogy erősítsék meg falujukban a rendőri jelenlétet.
Horváth szerint a pénteki kocsmai konfliktus után nyolcvan-száz roma és húsz-harminc egyenruhás gárdista állt szemben egymással Vasmegyeren, és a nyíregyházi kommandósok fellépésének köszönhető, hogy éjszakára helyreállt a rend. A kisebbségi önkormányzat elnöke azt mondta: a vasmegyeri romák attól tartanak, hogy az egyik gárdista őrizetbe vétele miatt rajtuk fognak bosszút állni. A megyei főkapitányság szóvivője az eset után közölte: az eddigi információk alapján elrendelték a fokozott és visszatérő ellenőrzést Vasmegyeren.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Lebénultak a magyar bankok
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Kétmilliós jeggyel már meghallgatható Orbán köszöntője
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Elhamvasztva viszik át Romániába Nyirő József holttestét
- Saját apja lőtt le egy nyolcéves fiút Ausztriában
- Letartóztatták a pápa komornyikját
- Mindenki egymásnak ugrott a romániai újratemetés felett
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?