Mobil óvodát avattak Budapesten

Vágólapra másolva!
Mobil óvodát adott át hétfőn a II. kerületi önkormányzat. A konténerekből készült épületbe a felújítás alatt álló budakeszi óvodába járó gyerekek költöznek be. Nézze meg képeinket az új mobil óvodáról!
Vágólapra másolva!

Hétfőn átadták Budapest első, konténerekből épült mobil óvodáját a II. kerületi Hűvösvölgyi úton - közölte a kerületi önkormányzat. A mobil óvodára azért volt szükség, hogy el tudják helyezni a Budakeszi Úti Óvodába járó 70-75 gyereket az intézmény felújítása alatt, ami várhatóan 2009 januárjában fejeződik be.

A 220 négyzetméteres mobil épületet egy másik óvoda kertjében állították fel, egy használaton kívüli üres területen. A villanyradiátorokkal fűtött épületben van három csoportszoba, két mosdó, egy iroda-öltöző a felnőtt dolgozóknak, tálalókonyha és egy folyosó öltözőszekrényekkel. Az épület élettartama körülbelül húsz év. Januártól a pesthidegkúti óvodai férőhelyhiány átmeneti megoldásaként tervezi felhasználni a II. kerület a mobil óvodát.

Forrás: MTI
Még több fotóért kattintson a képre!

A helyi önkormányzat júniusban döntött az óvoda létrehozásáról. A kivitezelő cég szeptemberben szállította le, és egy hét alatt építette készre az épületet. A teljes költség 50 millió forint volt az önkormányzat közlése szerint.