Precíz másolat készült a Szent Koronáról

2008.11.11. 12:23

Egy kaposvári ötvös elkészítette a Szent Korona másolatát, amely a Magyar Koronaőrök Egyesülete szerint az eddigi legjobb utánzat. A tervek szerint a jövőben a másolatot használnák a nagyobb ünnepeken az eredeti helyett. Hiteles másolat készítéséhez ugyanakkor a törvény szerint a legfőbb közjogi méltóságokat tömörítő Szent Korona Testület hozzájárulása is kellett volna.

Rónai Attila kaposvári ötvös elkészítette a Szent Korona másolatát. A koronának több mint egy tucat utánzata létezik már, de a Magyar Koronaőrök Egyesületének elnöke, Woth Imre szerint a korábbi másolatoknak mind voltak kisebb-nagyobb hibái. Ezért az elnök, aki maga is ötvös, szerette volna, ha készül egy olyan másolat, amelyik leginkább hasonlít az eredetire. "Találkoztak az igényeink, mert Rónai Attila is szeretett volna egy másolatot készíteni" - mondta az [origo]-nak.

A Magyar Koronaőrök Egyesülete azért jött létre, hogy az eredeti koronaőrök fogásait, szokásait továbbvigyék, és így az őrzési rend fennmaradjon. Nagyobb ünnepekre hívják őket, hogy a korona egy-egy másolatával emeljék az ünnepség fényét.

Rónai Attila felesége az [origo]-nak azt állította, hogy a koronaőrség kérte fel férjét a munkára, miután korábban már elkészítette a korona egy kisebb mását, ami ma a csopaki Mária-szobor fején látható. A másolat már készen van, a héten az ötvösműhelyben látható, a jövő héten pedig Budapestre kerül - tette hozzá. A feleség szerint a másolatra azért van szükség, mert az eredeti korona nem mozdítható, így ünnepeken ezt használnák.

Azt sem az ötvös felesége, sem Woth Imre nem tudta megmondani, mennyit érhet a másolat. Az eredeti korona a Parlament aulájában található, és egy 2000-res törvény értelmében a Szent Korona Testület hivatott arra, hogy a koronázási jelképekkel kapcsolatos intézkedéseket megtegye. Ennek tagjai a a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. A törvény szerint a Szent Korona Testület adhat hozzájárulást hiteles másolat elkészítéséhez.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK