60 milliárd alatt nem adná Demszky a gázműveket

Vágólapra másolva!
Csütörtök este döntött a Fővárosi Közgyűlés a Fővárosi Gázművek eladásáról. Demszky Gábor főpolgármester szerint - aki nem árulta el a pontos eladási árat - a minimálisan befolyó 60 milliárd forintot uniós pénzekből indult fejlesztések befejezésére fordítanák.
Vágólapra másolva!

Több órás vita után csütörtök este döntött a Fővárosi Közgyűlés a jelenleg budapesti tulajdonban lévő Fővárosi Gázművek eladásáról. Az üzlet mellett érvelő Demszky Gábor szerint uniós forrásból finanszírozott beruházások szükséges önrészt szeretnék megteremteni az eladással.

A főpolgármester szerint 2013-ig 900 milliárd forintnyi uniós pénzt kap a főváros több projekt finanszírozására, amihez az önkormányzatnak 180 milliárdnyi önerőt kell előteremtenie. Demszky nem árulta el, hogy az önrészhez mennyivel járulna hozzá a gázművek magánkézbe adása, de közölte: szerinte akkor éri meg eladni a céget, ha többet kapnak érte, mint amennyi profitot termel a gázművek 20 év alatt. Jelenleg 3 milliárdot hoz a konyhára évenként a cég.

Szerinte az eladás nem befolyásolná a gáz fogyasztói árát, mert az hatóságilag szabályozott. Az árstabilitás és a magánosítás mellett érvelve azt mondta a szabad demokrata politikus, hogy Magyarországon számos nagy regionális gázcég magánkézben van, és ez náluk sem befolyásolja a gáz árát.

Tarlós 100 milliárdról beszél

Tervezeték, de mégsem tartanak népszavazást a gázművek eladásának megakadályozására - közölte a vita során Tarlós István. A Fidesz frakcióvezetője elmondta, hogy támogatják a budapesti fejlesztéseket, de szerinte nem volt korábban szó arról, hogy a 4-es metró befejezéséhez el kell adni a gázműveket. Azt ugyan Demszky nem mondta ki, hogy a 4-es metrót is ebből finanszíroznák, azonban a Főgáz eladásáról szóló előterjesztés szerint ez is szerepel a finanszírozandó projektek között.

Az ellenzéki politikus azt is mondta, hogy valóban hatóságilag szabályozott a gáz ára, ám szerinte mégsem bölcs dolog egy monopolhelyzetben lévő céget eladni. A frakcióvezető azt is kifogásolta, hogy nem tudják, pontosan mire is menne el a bevétel. A vita során Tarlós többször 100 milliárd forintról beszélt, amikor a befolyó vételárat emlegette.

Privatizációs tanácsadó

A közgyűlés kétórás vita után, az MSZP, az SZDSZ és az MDF képviselőinek szavazataival döntött az eladás mellett. Első lépésben közbeszerzéssel egy privatizációs tanácsadót, majd versenyeztetéssel egy befektetési szolgáltatót választanak ki, akinek a közreműködésével nyílt vagy zárt körű értékesítést folytatnak le.

A privatizációs tanácsadó feladataira 300 millió forintot biztosítottak, döntöttek továbbá arról, hogy az értékesítés közreműködője, a befektetési szolgáltató a részvényeladási bevétel 1,5 százalékát kaphatja meg jutalékként.