Éles lövedékkel lőttek az ATV székházára

Vágólapra másolva!
Éles lőszerekkel tüzeltek az ATV székházára - közölte hétfőn a rendőrség. A csatorna szerint hétvégén ötször lőttek a tévé székházára, a rendőrség a becsapódott lövedékek számáról nem közölt részleteket. Demszky Gábor bejelentette, saját főpolgármesteri keretéből egymillió forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek.
Vágólapra másolva!

Éles lőszerekkel lőttek rá az ATV székházára - mondta hétfőn Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője. A televízió azt közölte: a híradó szerkesztőségének ablakát érte két találat, személyi sérülés nem történt, a töltényeket még nem találták meg.

A BRFK szóvivője elmondta: a péntek estétől hétfőig terjedő időszakban történhetett a bűncselekmény, amelyet a rendőrség szerint az éjszakai órákban követtek el. A lövésnyomokra a biztonsági őrök figyeltek fel, a lövedékek a külső üvegfalat áttörve a magasföldszinten levő hírszerkesztőség álmennyezetébe fúródtak.

A szóvivő a fegyver pontos típusáról és a becsapódott lövedékek számáról egyelőre nem közölt részleteket. Csak annyit mondott, hogy több lövésről van szó. Az ügyben a BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Osztálya lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt indított nyomozást - tette hozzá Tafferner Éva.

Demszky Gábor főpolgármester bejelentette, saját főpolgármesteri keretéből egymillió forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek. "A jövőben is pártállástól, politikai hovatartozástól függetlenül fogok fellépni minden olyan cselekedet ellen, amely a sajtószabadságot veszélyezteti. Akik fenyegetéssel, erőszakkal, sőt lövésekkel akarnak érvelni a szólás- és véleményszabadság ellen, azok a magyar demokrácia ellen intéznek támadást" - áll a főpolgármester közleményében.

A televízió hírportálján, az atv.hu-n az olvasható, hogy ötször lőttek az ATV székházára, és a televízió egyik műsora a hétvégén is kapott fenyegetést. A betelefonáló azzal fenyegette meg az ATV-t és egyik műsorának szerkesztőségét, hogy ha nem szűnnek meg a televízión sugárzott rasszista műsorok, hamarosan cselekedni fog. Az üzenetet be is olvasták élő adásban. Az atv.hu szerkesztősége később azt közölte, hogy a Vidám Vasárnap, a Hit Gyülekezete élő, interaktív vallási műsora kapott fenyegetést. Egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a fenyegetés és a lövések között összefüggés lenne - olvasható a tévé honlapján.