Hiába kértük Daróczitól a fásítós tanulmányt

Vágólapra másolva!
Az állami cégek vezetőinek prémiumát munkahelyteremtésre fordítja a kormány. A pénzből 600 munkanélküli erdőt fog ültetni. A kormányszóvivő szerint a tervet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő szakértői dolgozták ki, Magyarországon ugyanis kevés az erdő, az alulképzetteknek pedig nehéz munkát találni.
Vágólapra másolva!

Erdőt fognak telepíteni azok a munkanélküliek, akik megkapják az állami cégek vezetőinek prémiumát - mondta az [origo]-nak Daróczi Dávid kormányszóvivő. A kormány a pénzügyi válság miatt döntött úgy, hogy 250 állami cég vezetőinek a prémiumát - idén 6-700 millió, jövőre 1,5 milliárd forintot - munkahelyteremtésre fordítja.

A kormányszóvivő szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) által felkért szakértők jutottak arra, hogy az erdőtelepítés a legjobb munkalehetőség. Az MNV szerint az olyan falvakban, ahol jelentős a munkanélküliség, nem lehet nagy programokat indítani, illetve a lakosság alulképzettsége miatt gyárakat sem érdemes telepíteni. Daróczi szerint a pénzből 600 ember 4100 hektárnyi - 7140 focipálya nagyságú - erdőt tud majd telepíteni.

Az [origo] azon kérdésére, hol van szükség erdőre, a kormányszóvivő azt mondta: helyrajzi számokat nem tud mondani, de minden környezetvédelmi szakértő szerint kevés az erdő Magyarországon. Nem a környezetvédelem az elsődleges cél, hanem hogy alulképzett emberek munkát kapjanak - mondta Daróczi, aki szerint a telepítés folyamatos munkát tud biztosítani, a fákat ugyanis gondozni is kell. A kormányszóvivő arra a kérdésre, hogy mennyi időre adhat munkát a telepítést, azt felelte, néhány hónapra.

A fatelepítők tovább foglalkoztatását a szóvivő szerint egy másik kormányprogram fogja biztosítani. A tervek szerint ugyanis januártól megváltozna a segélyekhez történő hozzáférést. Az új szabályozás szerint, ha a helyi jegyző úgy ítéli meg, hogy a segélyen élő munkavégzésre alkalmas, akkor nem segélyt kapna, hanem közfoglalkoztatásban kéne részt vennie. Ez olyan, az önkormányzatok számára elvégzendő, főként fizikai munkát jelentene, mint például az útépítés, parkosítás, hóeltakarítás.

Az [origo] többször rákérdezett, kik voltak az faültetéses ötletet kidolgozó szakértők, Daróczi azt felelte: a MNV készítette az előterjesztést, a kormány pedig elfogadta. A Kormányszóvivő Irodától szerettük volna elkérni az erről szóló előterjesztést, ahol azt közölték, az előterjesztés nem nyilvános, annak minden nyilvános részletét megosztotta az [origo]-val Daróczi Dávid.