Többszáz budapesti lakásban kikapcsolták a fűtést

Vágólapra másolva!
Jelenleg mintegy 39 fővárosi társasházban nincs napok óta fűtés, mert gázszivárgás miatt kikapcsolták a gázt. A Fővárosi Gázművek igazgatója szerint a Belvárosban vannak a legrosszabb állapotban a házak gázvezetékei. Ugyanakkor évről évre egyre több csövet cseréltetnek ki a lakók, így egyre kevesebb helyen kell télen elzárni a gázt.
Vágólapra másolva!

Budapesten jelenleg több kerületben, 39 házban szünetel a gázszolgáltatás, vagyis többszáz lakásban nincs fűtés és melegvíz, mert gázszivárgás miatt a szolgáltató kikapcsolta a gázt. Ez a szám folyamatosan változik, délután például várhatóan két házban már visszakapcsolják a gázt, miután elvégezték a szükséges felújítást - mondta az [origo]-nak Csallóközi Zoltán, a Fővárosi Gázművek Zrt. igazgatója.

A telekhatáron belül az ingatlantulajdonosok felelőssége, hogy öt évente átvizsgáltassák a gázkészülékeket és a vezetékeket, de ennek sokan nem tesznek eleget. Csallóközi szerint a helyzet a Belvárosban a legrosszabb, ahol a régi bérházakban évtizedek óta nem nyúltak a vezetékekhez. A házon belül is a pincék a leginkább elhanyagoltak. Az igazgató azt nem tudta megmondani, az érintett 39 ház mely kerületekben van, mint mondta, minden kerületben van egy-egy eset, de a Belváros a legproblémásabb.

Az igazgató szerint ugyanakkor évről évre javul a helyzet. Míg 3-4 éve még csak 150-200 házban cserélték ki a gázcsöveket, tavaly már több mint 1300 házban, és idén is elérték az ezres nagyságrendet. Emiatt jóval kevesebb házban kell elzárni télen a gázt, mint pár évvel ezelőtt. A legtöbben ellenőriztetik a vezetékeket még tavasszal, nyáron, így a kivitelezéssel is legkésőbb szeptemberre végeznek.

Maga a kivitelezés, a csőcsere egy nagyobb házban 3-4 nap, egy kisebben 2 nap, de a társasházaknál a legtöbb időt az veszi el, hogy a lakók megszavazzák a felújítást és árajánlatot kérnek több kivitelezőtől. Így általában két hétig is fűtés nélkül maradhatnak a lakók. Egy átlagos házban 500-800 ezer forint körüli összegbe kerül a felújítás, ez a ház méretétől, a csövek állapotától és méretétől függően változhat lefelé és felfelé is - közölte Csallóközi.