[origo] itthon

100
90

Ne nagyon emlékezz! - intette vádlott-társát Zuschlag

MTI|[origo]|2008. 11. 19., 13:53|Utolsó módosítás:2008. 11. 19., 16:05|

Két éve nem találtak semmit, csak "geciskednek" az ügyészek - nyugtatgatta egy lehallgatott telefonbeszélgetésben a hetedrendű vádlottat Zuschlag János. A Zuschlag-ügy szerdai tárgyalásán Kullai Tamás azt mondta, hogy megvezették, csak felvette a pályázaton nyert pénzt és átadta azt Katus Ferencnek, a harmadrendű vádlottnak.

Forrás: MTI

JÁTSSZ ONLINE!

KORÁBBAN

Kullai Tamás hetedrendű vádlott kihallgatásával folytatódott szerdán a Zuschlag-per a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. Kullai 1998 óta tagja volt az MSZP-nek, de tagságát saját kérésére 2007-ben felfüggesztették. 2002-2006 között az MSZP önkormányzati képviselője volt Kecskeméten. Elmondása szerint "pártvonalon" közösen dolgozott Zuschlag Jánossal, az ügy elsőrendű vádlottjával.

"Engem megtévesztettek" - jelentette ki Kullai, aki nem ismerte el büntetőjogi felelősségét. Azt mondta, fenntartja a nyomozás során tett vallomását. A bíróság előtt Kullai felolvasott vallomása szerint elvállalta ugyan két, a perben szereplő egyesület - az Atlasz Egyesület és az Y-Generáció Egyesület - elnöki tisztét, de nem tudott a vád szerint csalásokat megalapozó pályázatokról. Állítása szerint neki csak szóltak, hogy pénz érkezett és azt fel kell venni. A bíró kérdésére azt mondta, aláírását ráhamisították a pályázati dokumentumokra.

A bíró felolvasta korábbi vallomását is, amely szerint tudott az általa vezetett egyesületek által beadott pályázatokról, a bankszámlákról személyesen vette fel a pályázatokon elnyert pénzeket és azokat átadta Katus Ferenc harmadrendű vádlottnak, a megyei közgyűlés korábbi szocialista tagjának. Az Atlasz Egyesület például 2003 és 2005 között 9,5 millió forintot támogatást szerzett pályázatokon. Kullai több alkalommal ellentmondásba került a bíróság előtt tett és a nyomozás során rögzített vallomásával.

Kullai vallomása

A tárgyaláson lejátszottak egy 2007-ben lehallgatott telefonbeszélgetést, melyben Zuschlag instrukciókat adott a nyomozás megkezdése után Kullainak. "Az ügyészség egy kicsit geciskedik a Katus egyesületeivel" - mondta Zuschlag, aki figyelmeztette Kullait, lehet, hogy őt is meg fogják keresni. A volt szocialista képviselő azzal nyugtatta társát, hogy az ügyészek "két éve nem találtak semmit, és rájuk jött megint a roham".

Telefonbeszélgetés Kullai és Zuschlag közt

"Ha megkérdezik tőled ... véletlenül valami lenne az egyesületek kapcsán, akkor azokra ne nagyon emlékezzél!" - utasította Zuschlag a hetedrendű vádlottat. Azt mondta neki, ha a nyomozók érdeklődnek, mondja azt: "téged Kisbaranyi László annak idején megkért" az egyesületek vezetésére. Kisbaranyi László kiskunhalasi lakos végezte egy ideig az egyesületek könyvelését, részt vett az egyesületekkel kapcsolatos munkában, de 2004-ben meghalt. A beszélgetés lejátszása után Kullai a bíró kérdésre azt állította: nem emlékszik, az mikor és hol hangzott el.

A tárgyaláson lejátszottak két másik felvételt is. Az elsőn Kullai az ügyészségi kihallgatás után beszélt telefonon egy ismerősével, Antal Zoltánnal, aki azt mondta neki: "Első körbe' azonnali hatállyal a Zuschlagot hívjad!", illetve biztosította a vádlottat, hogy Zuschlag "elintéz mindent". A másik beszélgetés felvételén pedig Zuschlag érdeklődik Kullaitól, hogy mi történt a kihallgatáson, például vettek-e tőle írásmintát.

Kullai beszélgetése Antallal, majd Zuschlaggal

A vádhatóság bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag és 15 társa ellen. Az ügyészség szerint a vádlottak civil szervezetek révén 75 millió forint állami támogatás jogosulatlan megszerzésében működtek közre. Zuschlag - aki 2007. szeptember 21-től előzetes letartóztatásban van - korábban részben elismerte a felelősségét, de tagadta, hogy a bűncselekményeket üzletszerűen, illetve bűnszervezetben követték volna el.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »