KSH: csökkent a közúti balesetek száma

Vágólapra másolva!
Érzékelhetően, mintegy nyolc százalékkal csökkent a közúti közlekedési balesetek száma az év első kilenc hónapjában az előző évi adatokhoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtöki gyorstájékoztatójában. A közúti balesetben elhunytak közel fele még mindig vétlen áldozat.
Vágólapra másolva!

Jelentősen (24 százalékkal) csökkent a halálos közúti balesetek száma, de 12 százalékkal visszaesett a súlyos sérüléssel járó eseteké is a tavalyi év ugyanezen időszakához képest - derül ki a KSH adataiból.

Közúti balesetben 20 ezren sérültek meg, közülük 708-an vesztették életüket; 221-gyel kevesebben, mint egy évvel korábban. Az elhunytak 47 százaléka vétlen áldozat volt. A meghalt személygépkocsi-vezetők 55 százaléka, az elöl ülő utasok több mint 60 százaléka nem használta a biztonsági övet.

A súlyosan megsérültek száma meghaladta az 5 ezret, a könnyebben megsérülteké pedig megközelítette a 14 ezret.

Az említett időszakban kizárólag a vasúti és közúti járművek közötti balesetek számában mértek növekedést, ami 28 százalék volt. A balesetek 62 százalékát személygépkocsik, 10 százalékát kerékpárosok, 9 százalékát teherszállító járművek, 7 százalékát gyalogosok okozták.

Az autópályákon közlekedők ötödével (20 százalékkal) kevesebb balesetet okoztak, mint egy évvel korábban. Az itt megsérült személyek 41 százaléka külföldi állampolgár volt.

Az ittasan okozott balesetek száma is közel negyedével (22 százalékkal) csökkent. Az érzékelhető csökkenéshez a közlekedésbiztonsági szakemberek szerint a január 20-ától érvényben lévő zéró tolerancia is hozzájárult.

Az ittasan okozott balesetek aránya a segédmotoros-kerékpárt vezetők által okozott baleseteken belül a legnagyobb, 27 százalékos.

A balesetek száma a legnagyobb mértékben a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön csökkent, mindkét térségben 11 százalékkal.