Külön kezelik a csőbomba és a tűzszerész ügyét

Vágólapra másolva!
Tévesen jelent meg a sajtóban, hogy egy katonai tűzszerészt gyanúsítanak az újpesti MSZP-iroda előtt talált csőbomba elhelyezésével - közölte a katonai ügyészég. Az ügyészség szerint jelenleg külön nyomozás folyik a bomba ügyében (ismeretlen tettes ellen), és a robbanóanyagal való visszaéléssel gyanúsított, letartóztatott tűzszerész ellen.
Vágólapra másolva!

Ismeretlen tettes ellen folyik nyomozás az újpesti MSZP-iroda előtt elhelyezett csőbomba ügyében - közölte Ács Tibor alezredes, a Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője. Ács szerint jelen pillanatban ez a bűnügy nem hozható összefüggésbe azzal, amelynek kapcsán egy hivatásos tűzszerész katonát lőszerrel és robbanóanyaggal való visszaélés gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyeztek. Két teljesen önálló ügyről van szó.

A szóvivő szerint az iroda előtt elhelyezett robbanószerkezet ügyében nincs gyanúsított, a nyomozást a rendőrség folytatta, majd szerdán átadta a katonai ügyészségnek, mert a beszerzett bizonyítékok arra utalnak, hogy az elkövető katona.

Az előzetes letartóztatásba helyezett tűzszerész ügyében három hónapja folyik a nyomozás, az ügyről azonban további részleteket nem kívánt elárulni a szóvivő. Szerinte a sajtóban tévesen jelent meg az az információ, hogy a tűzszerészt gyanúsítják azzal, hogy november 6-ára virradóra saját készítésű pokolgépet helyezett el az MSZP újpesti irodája elé.