Hétszázmilliós hitelből vesz ingatlant az MSZP

Vágólapra másolva!
Több száz millió forintos hitelt vett fel az MSZP, hogy ebből finanszírozza tervezett ingatlanvásárlásait - írja a Népszabadság. A párt összesen 44 ingatlant akar megvásárolni, és januárban beköltözik új pártközpontjába is.
Vágólapra másolva!

723 millió forint kedvezményes hitelt vesz fel az MSZP, aminek lehetőségét egy ötpárti konszenzussal elfogadott törvény biztosítja - olvasható a hétfői Népszabadságban. A többi parlamenti párt is hitelt kér az ingatlanvásárlásaihoz, igaz, a Fidesz, a KDNP és az MDF összesen kér annyit, mint az szocialisták.

Az MSZP az év végéig elhagyja átmeneti pártközpontját, amihez a lap információi szerint már meg is kapták a kért 723,5 millió forintot. A megvásárolni kívánt 44 ingatlanból viszont csak 22-t vesznek ebből a forrásból, a többit a megyék és az országos központ arányos felosztással vásárolja meg. A Népszabadság forrásai szerint végleges döntés az ingatlanokat illetően még nincs, jelenleg is vizsgálják, hogy melyiket érdemes megvenni és melyiket nem.

Már biztos az is a Népszabadság szerint, hogy a párt év végéig átköltözik a Vérmező utcai irodaházból a Jókai utcai, egykori KPVDSZ-székházba. Az új, hatodik kerületi, Jókai utcai ingatlanért az MSZP bruttó 700 millió forintot fizet, de a felújítások és átalakítások további százmilliót emésztenek fel. Beköltözni hivatalosan január elsején fognak.

Az új országos központ nyitottabb és modernebb kíván majd lenni, mint az eddigi. Internetkávézó épül az alsó szint aulájában, közösségi terek, információs pultok, könyvtár nyílhat a betérők előtt. Várhatóan a szocialisták Pest megyei és budapesti vezetése, valamint egyes kiszolgáló háttérintézmények is beköltözhetnek az új épületbe - olvasható a Népszabadságban.