Nem akar szennyvízbírságot fizetni Boba

Vágólapra másolva!
Mintegy nyolcvan bobai demonstrált Szombathelyen hétfőn, mert túlzottnak érzik a negyvenmillió forintos bírságot, amit azért róttak ki a községre, mert éveken át egy tóba engedte szennyvízének nagy részét. A polgármester szerint csődbe megy az önkormányzat, ha fizetnek, ezért a  falu a jogszabályok megváltoztatását követeli. A bíróság jövő év februárjára halasztotta a tárgyalást.
Vágólapra másolva!

Bobaiak 70-80 fős csoportja demonstrált hétfőn Szombathely főterén, mert túlzottnak érzik azt a bírságot, amit a község önkormányzatára róttak ki a hulladékgazdálkodás szabályainak megsértése miatt.

Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség több mint negyvenmillió forintos bírsággal sújtotta jogerősen a vas megyei község önkormányzatát. Az összeget a 800 lakosú településen élők túlzottnak érzik, ezért a közigazgatási határozat megváltoztatását követelték.

Az MTI helyszínen megjelent tudósítói szerint a demonstrálók nemzeti színű zászlókkal, a község címeres lobogóival, és "Boba is európai község", illetve "Adj esélyt" feliratú transzparensekkel vonultak a szombathelyi városháza előtti térre.

Szabó Ferenc, Boba polgármestere a távirati irodának azt mondta, hogy petíciójukat eljuttatták Kovács Ferenchez, a Vas Megyei Közgyűlés elnökéhez, a Fidesz országgyűlési képviselőjéhez, melyben arra kérték, hogy a parlamentben interpelláljon érdekükben. Szerintük kilátástalan helyzetükön csak a jogszabályok megváltoztatásával, illetve olyan mértékű költségvetési támogatással lehetne segíteni, amelyből Boba megoldhatná szennyvízkezelési problémáit.

A polgármester szerint a község önhibáján kívül nem tudta eddig elvégezni a csatornázást, a szennyvízkezelés korszerűsítését. Nem volt ugyanis olyan pályázat, amelyen indulhattak volna, önerő pedig nem állt rendelkezésükre. A Bobán keletkező szennyvíznek ma is csak kevesebb mint tíz százalékát gyűjtik össze szippantással, a többit a háztartások a kertek végében engedik el, veszélyeztetve ezzel az ásott kutak tisztaságát.

A hatvanas évek közepétől a szippantott szennyvizet az önkormányzat engedélyével a község melletti tóba engedte egy vállalkozó. Erre szabott ki bírságot egy feljelentés nyomán a környezetvédelmi hatóság idén. A vállalkozót az MTI szerint az önkormányzatnál is nagyobb összegű bírsággal sújtotta a hatóság.

Szabó Ferenc szerint aránytalan, hogy míg a 1,7 millió lakosú Budapestre hasonló szennyezés miatt 450 millió forintos bírságot szabtak ki, addig a 800 lakosú Bobának 40,1 millió forintot kellene kifizetnie. Ha ez a kifizetés megtörténik, az önkormányzat csődbe megy.

Boba megtámadta a főfelügyelőség határozatát; felülvizsgálati kérelmüket első fokon elutasították, másodfokon pedig hétfőn tárgyalták a Vas Megyei Bíróságon. A tárgyaláson kiderült, hogy több környékbeli szennyvíztelep nem képes fogadni a község szennyvizét, ezért azt egy távolabbi szennyvíztelepre szállítja egy másik vállalkozó, csakhogy ez a lakosságra olyan anyagi terhet ró, amit a faluban élők többsége képtelen kifizetni.

A bíróság a tárgyalást a jövő év februárjára halasztotta. Addig eldönti azt is, szükség van-e az ügyben igazságügyi környezetvédelmi szakértő kirendelésére.