Századvég-Forsense: Az MSZP a válság nyertese

Vágólapra másolva!
Némiképp csökkent a két nagy párt, az MSZP és a Fidesz közötti különbség - derült ki a Századvég és a Forsense közös közvélemény-kutatásából, amelyet kedden tettek közzé. Elsősorban a Fidesz szavazói bizonytalanodtak el, miközben az általános hangulat is tovább romblott. A két kisebb parlamenti párt, az SZDSZ és az MDF tábora továbbra sem haladja meg a teljes szavazókorú népesség 1 százalékát.
Vágólapra másolva!

Feltehetőleg a gazdasági válságnak tudható be, hogy a lakosság általános hangulata még rosszabb, mint a korábbi hónapokban, pedig akkor is negatív hangulatot tapasztaltak - derül ki a Századvég és a Forsense közvélemény-kutatásából. A növekvő kiábrándultságot mutatja, hogy a megkérdezettek 67 százaléka közepesnél rosszabb osztályzatot adott arra, hogyan alakulnak a dolgok az országban, és csupán 3 százalékuk értékelte közepesnél jobbra a helyzetet.

Októberhez hasonlóan novemberben is a megkérdezettek 62 százaléka mondta biztosra, hogy elmenne szavazni, ha most tartanák az országgyűlési választásokat. A pártot választók aránya ugyanakkor 3 százalékkal csökkent az elmúlt hónaphoz képest, és ezzel párhuzamosan többen vannak, akik nem tudják, melyik pártra voksoljanak.

Az adatok alapján az elbizonytalanodás elsődlegesen a Fidesz szavazótáborát érintette. Az elmúlt másfél évben egyszer sem süllyedt 25 százalék alá a Fidesz támogatottsága, most viszont a megkérdezettek 24 százaléka szavazna a legnagyobb ellenzéki pártra. Ez az érték 4 százalékponttal alacsonyabb az egy hónappal korábban mértnél. Kérdéses, hogy ez az eredmény egyszeri kilengés, vagy valós csökkenésről van szó, utóbbi esetben leginkább a pénzügyi válság lehet a magyarázat a párt támogatottságának csökkenése, hiszen ilyenkor a kormány válságkezelői szerepben tud fellépni.

Az MSZP támogatottsága nem emelkedett, novemberben is 18 százalék a kutatás szerint. A két kisebb parlamenti párt, az SZDSZ és az MDF táborának mérete sem változott októberhez képest, azaz továbbra sem haladja meg egyiküké sem a teljes szavazókorú népesség 1 százalékát.

Az elmúlt hónap során mind a kormány, mind az ellenzék munkájának megítélése romlott, 63 százalék adott negatív értékelést mindkét oldal esetében. A Fidesz szavazói jelenleg is jóval nagyobb arányban elégedetlenek a saját politikusaik munkájával, mint az MSZP szavazói. A pártválasztásukban bizonytalanok 69 százaléka alkot negatív véleményt a kormány tevékenységéről, és 75 százalékuk az ellenzékéről.