Egyórás késések a Keletiben leszakadt vezeték miatt

Vágólapra másolva!
Ismeretlen okból kisiklott Százhalombattán egy tehervonat három kocsija kedd hajnalban. Mivel a kocsik elzárták a vágányokat a főváros felé, az Intercity vonatok kerültek, más vonatok utasait buszokkal szállították a két település között. A Keleti pályaudvaron viszont a felsővezeték szakadt le, ezért 50-60 perces késés van több vonalon.
Vágólapra másolva!

Kisiklott egy Budapest felé közlekedő tehervonat három kocsija eddig ismeretlen körülmények között kedden hajnalban öt órakor Százhalombatta állomáson, és elzárta mind a két vágányt Érd felé - közölte Both Ferenc, a Mávinform sajtóügyeletese. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, a MÁV szakemberei megkezdték a történtek kivizsgálását - tette hozzá.

Nem sokkal nyolc előtt az egyik vágányon ismét megindulhatott a forgalom Százhalombatta és Érd állomások között. Így az erre közlekedő vonatok utasainak már nem kell vonatpótló autóbuszokra átszállni, és az InterCity vonatok sem járnak már kerülő útvonalon. Ezen a szakaszon azonban 10-15 perces késésekre kell számítani - közölte a sajtóügyeletes. A vonalon a végleges helyreállítás csak szerdára zárul le.

Leszakadt felsővezeték a Keletiben

A Keleti pályaudvaron szintén kedd hajnalban viszont a felsővezeték szakadt le a híd alatt. Emiatt a 8. és a 13. vágányok fölött a felsővezeték-rendszerben nincs áram, a pályaudvar csak az 1 és a 7 vágányokra tud fogadni és indítani vonatot - közölte Both.

A feltorlódások miatt a vonatok 50-60 perc késéssel tudnak érkezni és indulni a Budapest-Hatvan-Miskolc, a Budapest-Cegléd-Szolnok-Záhony, a Budapest-Cegléd-Szeged, a Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalakon. Néhány elővárosi vonatot Rákos illetve Kőbánya-felső állomásról fordítanak vissza. Ezeken a vonalakon a menetrendszerű közlekedés a délutáni órákra várható, a teljes helyreállítást a kora délelőtti órákra ígérik.