Füsmérgezés okozta két ember halálát Mohácson

Vágólapra másolva!
Füstmérgezésben meghalt két ember, anya és fia Mohácson - közölte a rendőrség. Olyan anyaggal tüzeltek, amely miatt nagy füst keletkezett a lakásukban.
Vágólapra másolva!

A Mohácson élő 44 éves mozgáskorlátozott férfi és idős, szintén mozgáskorlátozott édesanyja olyan anyaggal tüzelt az otthonuk fűtésére használt kazánban, amely a helyiségekben nagy füstöt okozott - közölte Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Mindketten életüket vesztették. Holttestükre rokonok találtak rá szombaton - mondta el a szóvivő. A rendőrég közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.