Fideszesnek segít az MSZP kampányguruja

Vágólapra másolva!
Kommunikációs tervezést végez Szigetvári Viktor, az MSZP 2006-os kampányfőnöke a Lázár János fideszes parlamenti képviselő által irányított Hódmezővásárhelynek. Szigetvárit eközben az MSZP is fizeti, Butor Klára pártigazgatónak segít, valamint együttműködik Gyurcsány Ferenc kabinetfőnökével, Ficsor Ádámmal is. Utóbbiért pénzt se kér.
Vágólapra másolva!

"Nem kell meglepődni azon, hogy ebben az országban néha normálisan is működik valami" - kommentálta Szigetvári Viktor az [origo]-nak, hogy jelenleg egyszerre dolgozik a fideszes Hódmezővásárhely egészségügyi projektjének kommunikációs tervezésén, és közben segíti az MSZP-t, emellett közvetve Gyurcsány Ferenc kormányfőt is.

Titok a megbízási díj

Az MSZP 2006-os győztes országgyűlési kampányának igazgatóját, Gyurcsány korábbi, sportminisztériumi sajtófőnökét maga Lázár János fideszes országgyűlési képviselő, Hódmezővásárhely polgármestere és a helyi kórház igazgatója kérte fel még tavaly ősszel az együttműködésre. Novemberben kezdték meg az Egészséges Vásárhely nevű program előkészítését, majd idén januártól kommunikációs tanácsadást és tervezést végez a Szigetvári és Társai Kommunikációs Vállalat a fideszes városnak.

Hogy mennyiért, azt Szigetvári nem árulta el, csak annyit mondott díjazásáról, hogy a kapott pénz nagysága éves szinten nem éri el a közbeszerzési értékhatárt, a megbízási díjról ezért nem szeretne nyilatkozni. Az értékhatár 25 millió forint. Szigetvári mindenesetre büszke lehet az aláírt szerződés szerint év végéig tartó munkára, mert az referenciaként szerepel cége honlapján, ráadásul - mondta a tanácsadó - a megrendelő valószínűleg meghosszabbítja azt.

Gyurcsánynak ingyen segít

Eközben Szigetvári bedolgozik korábbi munkaadójának, az MSZP-nek is. "Butor Klára pártigazgatót pártszervezési munkákban segítem kollégáimmal, szerződés szerint Ezért kapok pénzt az MSZP-től. Azt nem árulom el, hogy mennyit, mert nem tartozik a nyilvánosságra" - mondta erről Szigetvári. Sőt, időnként Gyurcsány Ferenc kormányfő kabinetfőnöke, Ficsor Ádám is kér tőle tanácsot. "Ezért a segítségért nem kapok pénzt a Miniszterelnöki Hivataltól" - mondta Szigetvári.

Arra a kérdésre, hogy miként fér össze az MSZP-vel gyakran igen kritikus Lázár János támogatása, miközben élő kapcsolata van a szocialista párttal és minimum a kabinetfőnökén keresztül Gyurcsány Ferenccel is, Szigetvári a következőt mondta. "Politikai tanácsot nem kért tőlem Lázár János, és azt nem is adhatnék neki, mivel jelenleg is dolgozom az MSZP-nek." Szerinte nem politikai tanácsadás, amit a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak dolgozik, hanem egy helyi népegészségügyi programnál segít. Lázárt ugyanakkor "tehetséges, jó képességű politikusnak" tartja.

Lázár Jánostól annyit tudtunk meg, hogy a kórház vezetője javasolta Szigetvári cégét, amit ő elfogadott.

Romániában harmadik lett

A most zárult romániai parlamenti választásokban is dolgozott Szigetvári, amerikai és izraeli tanácsadókkal együtt osztott tanácsokat a végül harmadik helyezett Nemzeti Liberális Pártnak. Nem új helyszín Románia Szigetvári életében, 2007 augusztusától egy éven át a szociáldemokraták is alkalmazták.