Hétfőn szavaznak a bankmentő csomagról

Vágólapra másolva!
Hétfőn kerül az országgyűlés elé a bankmentő csomag, pontosabban a hozzá benyújtott módosító indítványok. Ezek alapján jelentősen enyhülnének a kormány korábbi kemény feltételei. Egy MSZP-s politikus szerint meglesz a javaslatok ezúttal átmennek.
Vágólapra másolva!

A parlament hétfőn szavaz a bankmentő csomagról, azaz a "pénzügyi közvetítő rendszer stabilitásának erősítéséről" szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokról, amelyek jelentősen enyhítenék a kormány eredeti javaslatának kemény feltételeit. A kormány a Nemzetközi Valutalap (IMF), az Európai Unió és a Világbankkal kötött megállapodás részeként készítette el bankok számára az állami garanciavállalást és tőkejuttatást tartalmazó csomagot.

A kormány által támogatott javaslatok között csak szocialista indítványok vannak, ám Kékesi Tibor, a költségvetési bizottság szocialista tagja szerint ezek igyekeztek figyelembe venni az SZDSZ és a Fidesz hasonló célú javaslatait is. Kékesi szerint a törvényjavaslat elfogadásához meg tudja szerezni a többséget az MSZP. Hozzátette: egyhangú támogatásra nem számít, mivel a Fidesz valószínűleg nem voksol majd igennel.

Az ellenzéki kritikák szerint nagyon szigorúra sikerült a tőkejuttatáshoz és garanciavállaláshoz kapcsolódó állami belépési és a kilépési feltétel is - mondta Kékesi, aki szerint a módosító indítványok könnyítenék a kilépési, és nehezítenék a belépési feltételeket.

A csomagról a parlament december 15-i ülésén tartják a zárószavazást.