Villámtempót mért egy furgonnak a traffipax

Vágólapra másolva!
A rendőrség és egy sebességmérőt forgalmazó cég is tanácstalan azzal kapcsolatban, hogyan mérhetett egy automata traffipax sportkocsikhoz illő sebességet egy kisteherautónak. Az RTL Klub Híradója szerint 213 kilométer per órás sebességtúllépésért kapott büntetést egy furgonos, akinek járműve legfeljebb 160-nal tud menni. Azt, hogy miért tévedett ekkorát az M1-esen Bicskénél lévő kamera, csak találgatni lehet.
Vágólapra másolva!

Sebességtúllépés miatt szabtak ki 300 ezer forintos büntetést egy kisteherautósra. A számára kipostázott borítékban az szerepelt, hogy 213 kilométer per órás sebességgel haladt az M1-esen, miközben kocsija igazolhatóan nem képes 160-nál többel menni - számolt be hétfőn az RTL Klub Híradója. A kocsit Bicskénél mérte be az automata sebességmérő.

Az illetékes Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság az [origo] megkeresésére megerősítette, hogy miután egyeztettek a berendezés vezérképviseletével és az ő tájékoztatásuk alapján meggyőződtek arról, hogy nem lehet teljességgel kizárni, hogy a berendezés nem tévedett, visszavonták a bírságot kiszabó határozatot. R. Szabó Ágnes megyei sajtóreferens hangsúlyozta, hogy a rendőrség tisztességesen jár el az ilyen ügyekben, és minden felmerülő kifogást kivizsgálnak. Azt nem tudta megmondani, mi okozhatta, hogy egy legfeljebb 160 kilométer per órás sebességgel haladó autót 213-mal mért be a berendezés. Azt mondta, ők csupán feldolgozzák a telepített sebességmérőkből érkező adatokat.

A berendezés hazai forgalmazója is tanácstalanul állt a jelenség előtt. Nagy László, az NJL Kft. igazgatója az [origo]-nak azt mondta, előfordult már, hogy panasz merült fel a berendezésekkel kapcsolatban, amikor a bemért kocsikból nem látszott semmi a felvételeken, ám kiderült, hogy csak bepiszkolódott a kamera előtti üveg. A fenti esethez hasonlóra azonban még nem volt példa.

Nagy szerint ezeket a doppler effektuson alapuló radaros berendezéseket bevizsgáltatták, és legfeljebb 1 százalékot tévednek a méréskor. Az általuk a rendszerbe állításuk óta készített körülbelül 46 ezer felvételből csupán 2-3-mal kapcsolatban merült fel, hogy hibás, de ezek között sem volt ilyen eset. Hipotézisek vannak arra, mi okozhatta a téves felvételt, de csak az biztos, hogy egyedi esetről van szó - mondta az [origo]-nak.