Szén-monoxid mérgezésben meghalt egy gyerek Budapesten

Vágólapra másolva!
Egy 12 éves fiú meghalt szén-monoxid mérgezésben Budapesten, testvérét és szüleit kórházba szállították. Legutóbb vasárnap volt szén-monoxid mérgezés, akkor nyolcan kerültek kórházba.
Vágólapra másolva!

Szén-monoxid mérgezést szenvedett egy négytagú család Budapesten a XIV. kerületben. A balesetben az egyik gyermek életét vesztette - mondta az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-nek.

A mentőket négy óra után néhány perccel riasztották a családhoz. A helyszínre két mentőautó is érkezett, a négytagú család 12 éves fiát azonban már nem tudták megmenteni. A kisebbik testvért és a szülőket kórházba szállították.

A fűtési szezon elindulása után a mentőszolgálat arra kéri a lakosságot, hogy figyeljen a gázkészülékek megfelelő működésére. A szén-monoxid mérgezést nagyon nehéz észrevenni, nincs igazi tünete, csak az utolsó pillanatokban jelentkezik erős fejfájás és szédülés.

Legutóbb vasárnap nyolcan kerültek kórházba szén-monoxid mérgezéssel egy budapesti társasházból, ahol egy meghibásodott cirkó gázkazán okozott balesetet.