A katalánokkal példálózik Orbán a magyar-szlovák ügyben

Vágólapra másolva!
A szlovákiai magyaroknak ugyanazok a jogok járnának, mint a spanyolországi katalánoknak, és ezt ki kell mondatni Európával - mondta a Blikknek adott interjújában Orbán Viktor Fidesz-elnök. Az ellenzéki politikus az interjúban ostorozta a kormányt, amely szerinte félrekezeli a válságot, de beszélt családja karácsonyi készülődéséről is.
Vágólapra másolva!

Magyarország egyre mélyebben süllyed a válságba, amit a kormány félrekezel, és ez jelenti az igazi veszélyt - mondta Orbán Viktor Fidesz-elnök a Blikknek adott interjújában. A politikus szerint nem megszorításokra lenne szükség - amit a szocialisták minden gazdasági bajra alkalmaznak - hanem kamatcsökkentésre és a kis- és középvállalkozások támogatására. Orbán szerint komoly veszélyt jelent a jövő évi költségvetés is.

Az ellenzéki pártelnök egyebek mellett azért kritizálta a kormányt, mert szerinte az jelenleg csak magát menti, miközben az állam szétesik, például nincs elég rendőr. Orbán szerint 3000-rel kevesebben vannak mint kellene.

A Blikk a magyar-szlovák viszonnyal kapcsolatban is kikérte a politikus véleményét. Orbán azt mondta, a viszonyt csak a kölcsönös tisztelet alapján lehetne rendezni, de a szlovák kormány ezt nem adja meg Magyarországnak. Szerinte ezt azért tehetik meg, mert Szlovákia erős, Magyarország pedig le lett gyengítve. A pártelnök kimondatná Európával, hogy ami jár egy katalánnak Spanyolországban, az jár egy magyarnak is Szlovákiában.

Orbán beszélt az otthoni karácsonyi készülődésről is, családja nőtagjai recepteket válogatnak, az ő dolga a karácsonyfa kiválasztása és befaragása lesz - olvasható a Blikkben.