Műemléket bontottak a Kelenföldi pályaudvaron

Vágólapra másolva!
Műemléki védelem alatt álló vasúti épület bontásába kezdtek pénteken a Kelenföldi pályaudvaron. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal leállíttatta a bontást.
Vágólapra másolva!

Engedély nélkül kezdték bontani a Kelenföldi pályaudvar volt pécsi vasúti felvételi épületét - közölte a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) pénteken egy lakossági bejelentésre hivatkozva. A hivatal közleménye szerint a MÁV kezelésében álló egykori indóház ideiglenes műemléki védelmet élvez, amely 2008. december 21-ig érvényes, szerdán azonban a védettség további egy évre szóló meghosszabbításáról hoztak határozatot.

A KÖH a bontást azonnali hatállyal leállíttatta - olvasható a közleményben. A helyszíni szemle után döntenek a bontás miatti bírság, a büntetőjogi feljelentés, illetve a lehetséges visszaépítés kérdéséről.

Az egykori indóház a Budapest-Pécsi Vasút Rt. felvételi épületeként épült 1882-ben. A Kelenföldi pályaudvar fő szárnyától 150 méterre található épület évek óta használaton kívül, gazos, bokrokkal, fákkal sűrűn benőtt környezetben, elhagyatottan áll, statikai károk, süllyedésből adódó repedések azonban nem láthatók rajta.

A KÖH által küldött szakvélemény szerint a volt felvételi épület "kor- és szerkezethű felújítás után, jelentősebb átalakítás nélkül tölthet be új funkciót. A leendő irodaházak közötti parkosított környezetben az indóház tökéletesen alkalmas étterem, kávézó, exkluzív boltok és ehhez hasonló rendeltetés betöltésére".