Orbán szerint színjáték lett volna összeülni Gyurcsánnyal

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor szerint az emberek azt hihetnék, hogy a Fidesznek köze van a kormány elhibázott válságkezeléséhez, amennyiben leült volna Gyurcsány Ferenccel tárgyalni - mondta a Fidesz elnöke az MR1-Kossuth rádióban csütörtök reggel. Szerinte azután, hogy a kormány a költségvetéssel egy brutális megszorító csomagot fogadott el a parlamentben, színjáték és cinizmus lett volna összeülni, és a tennivalókról beszélni.
Vágólapra másolva!

Ha leülne a miniszterelnökkel tárgyalni, akkor az a benyomás alakulhatna ki az emberekben, hogy a Fidesznek köze van a kormány elhibázott válságkezeléséhez - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a MR1-Kossuth Rádió csütörtök reggeli műsorában. Arról is beszélt, hogy a Fidesz elnöksége egyhangúlag döntött úgy, hogy nem fogadja el Gyurcsány Ferenc egyeztetési meghívását.

Orbán Viktor a rádió kora reggeli műsorában azt mondta, hogy a miniszterelnök által kezdeményezett nemzeti csúcson már konzultáltak, ott elmondták javaslataikat, amelyeket azonban a kormány nem fogadott meg.

"Ha én leülök a miniszterelnökkel, az a benyomás alakulhatna ki Magyarország polgáraiban, hogy az a félrekezelés, az az elhibázott válságkezelés, amit a kormány magáénak vall, és amit a 2009-es költségvetés formájában az emberek nyakába önt, ahhoz a Fidesznek van köze." Mint mondta, ily módon az emberek azt hihetnék, hogy nincsen másik lehetőség, csak ez az egyetlen út, amit a kormány javasol.

Orbán Viktor egy kérdésre azt válaszolta, hogy nem az bizonytalanítaná el a Fidesz választóit, ha egyeztetne Gyurcsány Ferenccel, hanem az, ha azt látnák, hogy az emberek ellenére kötnek megállapodást a kormánnyal, és részt vesznek egy olyan hatalmi paktumban, amelynek egy célja van, hogy a politikai elit a mai összetételében hatalmon maradjon.

Arra a felvetésre, hogy szerdán délben egy interjúban még lehetségesnek nevezte a találkozót Gyurcsány Ferenccel, majd délután bejelentették, hogy nem megy el az egyeztetésre, Orbán Viktor azt mondta, szerinte ez nem kettős nyilatkozat. Mint mondta, a dolgoknak egy demokratikus pártban az a rendjük, hogy egy reggeli telefonbeszélgetés során még "nyitva hagy minden lehetőséget", aztán összehívja az elnökséget, amelynek tagjai döntést hoznak, és aszerint jár el. A pártelnök szerint a Fidesz elnökségében nem kellett senkinek senkit meggyőznie, mert teljes egyetértés volt az ügyben.

Az elnökség szerint az arcátlanságnak vagy a cinizmusnak is van határa, hiszen a kormány a költségvetéssel egy brutális megszorító csomagot fogadott el a parlamentben- Szerinte ezek után színjáték és cinizmus összeülni, és azt mondani, hogy azért kicsit beszéljünk már arról, hogy mit lehetne tenni.

Gyurcsány és Orbán évek óta nem állnak szóba egymással, utoljára a 2006-os választási kampányban, a miniszterelnök-jelöltek tévévitáján beszéltek. Azóta csak kétszer kerültek közel a személyes vitához: idén március 10-én, a vizitdíjas népszavazás után Orbán a parlamentben értékelte az eredményt napirend előtt, majd erre a kormány nevében Gyurcsány válaszolt. Az október 18-án tartott nemzeti csúcs pedig évek óta az első olyan rendezvény volt, amelyet a miniszterelnök kezdeményezett és a Fidesz elnöke elfogadta a meghívást.