Távolodtak az álláspontok Ferihegyen

Vágólapra másolva!
Bár már közelinek tűnt a megállapodás, ismét eltávolodott egymástól a sztrájkoló szakszervezetek és a Budapest Airport álláspontja. A munkabeszüntetés miatt csak egy terminál működik, szombaton a péntekinél végül több dolgozó vette fel a munkát. A görög közszolgálati szakszervezet elítélte a sztrájktörést.
Vágólapra másolva!

A szombat reggeli műszakban a Budapest Airport (BA) dolgozóinak 80 százaléka vette fel a munkát a ferihegyi repülőtéren, ami meghaladja a pénteken munkába állók 72 százalékos arányát. 287 dolgozó közül 230 vette fel a munkát, 58 dolgozó sztrájkol, 44 pedig betegszabadságon van - mondta Szollár Domokos, a társaság szóvivője szombaton az MTI-nek. A munkába állók között 23 görög utasbiztonsági ellenőr, valamint 10 szabadságát megszakító alkalmazott van.

A társaság szóvivője hozzátette: szombaton reggel az utasbiztonsági ellenőrök mintegy harmada, 20 dolgozó jelentkezett munkára, az üzemeltetési osztályon az alkalmazottak közel 50 százaléka, vagyis szintén 20 munkavállaló dolgozik. A munkába állt görög utasbiztonsági ellenőrök száma meghaladja a 20 főt.

Nagy forgalomra és a tranzitba lépés előtt legalább 20-25 perces sorban állásra kell számítani a ferihegyi repülőtéren szombaton délelőtt. A déli órákban rendkívül sok és várhatóan zsúfolásig megtelt gép - köztük egy New York-i és számos fapados járat - indul Ferihegyről, ezért 10 óra és 13 óra között mintegy 2 ezer ember érkezésére lehet számítani a 2B terminálon.

A reptér 2B termináljának négy utasbiztonsági kapuja teljes kapacitással működik, így a reggeli órákban nem volt sorban állás és járatkésés sem. Az év végi ünnepek közelsége miatt azonban most nem olyan csendes a szombat délelőtt, mint évközben. A nagy forgalom miatt előfordulhatnak néhány perces járatkésések, de törlésre várhatóan nem kerül sor.

A pénteki csúcs és a folytatódó sztrájk ellenére folyamatos volt a forgalom a ferihegyi repülőtéren pénteken, miközben továbbra sincs megegyezés a december 10 óta sztrájkoló szakszervezetek és a Budapest Airport (BA) között. A péntek hagyományosan forgalmas nap a repülőtéren, de az adventi időszakban a szokásosnál is többen voltak. A 2B terminálon az összes utasbiztonsági csatorna működött, a megnövekedett forgalom miatt mégis 20-40 perces sorban állásra kellett számítani. A sztrájk miatt pénteken egyetlen járatot sem kellett törölni, a gépek kisebb késésekkel közlekedtek.

Az utasforgalom pénteken is a 2B terminálon keresztül bonyolódott. Bizonyos, a schengeni övezetbe közlekedő, nem diszkont járatok jegykezelése a 2A terminálon zajlott. Az 1-es terminál továbbra is zárva tart. A reggeli műszakba érkező 268 munkavállaló 72 százaléka, 192 alkalmazott vette fel a munkát. Szinte teljes létszámban dolgoztak az üzemeltetési területen, a Fegyveres Biztonsági Őrség teljes létszámban felvette a munkát - mondta Szollár Domokos, a BA szóvivője. Az utasbiztonsági ellenőrök 50 százaléka dolgozott, nekik segített 23, Görögországból szerződtetett ellenőr.

Pénteken elítélte a Budapest Airport eljárását és szolidáris a sztrájkolókkal a görög közszolgálati szakszervezet (ADEDY) is. A Munkástanácsokhoz eljuttatott közleményükben kifejtik, hogy a BA eljárását az európai normákkal és a munkavállalói jogokkal összeegyeztethetetlennek, munkavállaló-ellenesnek tartják. Azt is elítélik, hogy a BA görög munkavállalókat alkalmaz sztrájktörőként, és felszólítják a dolgozókat, hogy "hagyják abba a sztrájk-ellenes tevékenységüket, és ítéljék el a vállalat méltánytalan eljárását".

A BA pénteken visszalépésként értékelte a szakszervezetek csütörtöki, átdolgozott megállapodás-tervezetét a korábban összeállított megállapodáshoz képest. A repülőteret üzemeltető cég azt közölte, hogy a szakszervezetek új tervezete számos ponton visszatér a sztrájkbizottság kezdeti, szerintük irreális követeléseihez, illetve több esetben ellentétes a magyar és az uniós jogszabályokkal is. Több olyan pontot is meg kíván változtatni, amelyről már korábban közös megállapodás született, és számos, korábban fel sem merülő javaslatot is tartalmaz - közölte a BA.

Kovács Zoltán, a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezetének (RDSZSZ) elnöke azt mondta, a sztrájkoló szakszervezetek készek azonnali hatállyal visszavonni a munkabeszüntetést, amennyiben a Budapest Airport (BA) ismét elismeri a júniusban egyoldalúan felmondott kollektív szerződést, mindaddig, amíg egy újabb kollektív szerződés életbe nem lép. Szerinte a BA jelenlegi tervezete törvénytelen elemeket tartalmaz, például a jogutódlásos kiszervezés esetén - a Munka törvénykönyvével ellentétben - a munkavállalók "nem vihetik magukkal" a kollektív szerződést, sőt ezzel szemben még jogorvoslati lehetőségük sincs.