Késésekre kell számítani Ferihegyen

Vágólapra másolva!
A Budapest Airport szóvivője szerint 30-40 perces sorban állásra kell készülni aranyvasárnap a ferihegyi repülőtéren. Kisebb késésekre is számítani kell, de járatot nem kellett törölni az elhúzódó sztrájk miatt.
Vágólapra másolva!

Az egyik legforgalmasabb napon, aranyvasárnap 30-40 perces sorban állásra és kisebb járatkésésekre kell számítani a ferihegyi repülőtéren, járatot azonban a folytatódó sztrájk ellenére sem kell törölni - mondta el vasárnap Szollár Domokos, a Budapest Airport (BA) szóvivője. Szollár szerint várhatóan 25 ezer utas fordul meg ezen a napon a reptéren.

A 242 munkavállaló közül 99-en sztrájkolnak, ám a létszám mintegy 80 százaléka így is dolgozik - közölte a szóvivő, aki ezt azzal magyarázta, hogy az utasbiztonsági területen a 40 görög szakemberen kívül 38, a szabadságát megszakító magyar alkalmazott is beállt az ellenőrző kapukba. Így a 2B terminál valamennyi utasbiztonsági csatornája üzemel, a nagyobb forgalom miatt várható a csúcsidőszakokban 30-40 perces sorban állásra.

A ferihegyi sztrájk december 10-e óta tart, a munkabeszüntetést a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) és a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) hirdette meg, miután nem tudtak megállapodni a munkáltatóval a kollektív szerződésről, a létszámról, a munkarendről, a pótlékokról és a BA átalakításáról. Az álláspontok ugyan a héten közeledtek egymáshoz, ám végül a megállapodástervezetet csak a munkaadó írta alá, az érdekképviseletek saját tervezetet dolgoztak ki. Az egyeztetések várhatóan hétfőn folytatódnak, a szakszervezetek külföldi közvetítő bevonását javasolták.