Megállították a fonyódi löszfal csúszását

Vágólapra másolva!
Az eddigi mérési eredmények szerint szombatra megállt a fonyódi löszfal csúszása, amelyet vélhetően egy szakszerűtlen támfal építése okozott - tájékoztatta a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-t.
Vágólapra másolva!

Koncz András elmondta: karácsony másnapján riasztották a tűzoltókat a veszélyhelyzet elhárításhoz, amelyen 18-an dolgoztak öt órán keresztül. A fonyódi löszfal oldalában egy magánterülten felépített támfal kezdett el lefelé dőlni, három alatta lévő épületet veszélyeztetve. A hivatásos és önkéntes katasztrófaelhárítók több tonnányi földet mozgattak meg, tehermentesítve a megdőlt, majd rögzített támfalat. Koncz András kifejtette, a közvetlen veszélyelhárítás után önkormányzati feladat lesz annak kiderítése, szabálytalanul építették-e a támfalat, és miként lehet a kialakult helyzetre megoldást találni.

Árok László, Fonyód alpolgármestere elmondta, az építésügyi hatóságnak kell kiderítenie a jövő héten induló vizsgálatban, hogy mennyiben volt szabálytalan a támfalépítés.