Már szorongatják a gyerekgyilkosság elkövetőjét a rendőrök

Vágólapra másolva!
A rendőrség hamarosan eredményt ígér a kiskunlacházai gyerekgyilkosság ügyében. A Pest megyei rendőrfőkapitány szerint már szorul a hurok az elkövető körül.
Vágólapra másolva!

Szorul a hurok a kiskunlacházai gyerekgyilkosság elkövetője körül - közölte Ármos Sándor rendőr dandártábornok Pest megyei rendőrfőkapitány. A rendőrök már több mint 200 tanút hallgattak ki az ügyben, hamarosan eredmény várható - nyilatkozta Ármos az MTI-nek.

Kiskunlacházán november végén vált feltehetően gyilkosság áldozatává egy 14 éves helybéli lány. A lány november 22-én este szórakozni ment a közeli diszkóba, mikor nem ért haza, családja értesítette a rendőrséget. Holttestét vasárnap este találta meg a település melletti erdő egyik elhagyatott részén egy keresőcsoport.

Az eset nagy felháborodást váltott ki, a közhangulat a romák ellen fordult, amit Répás József helyi polgármester is szított, aki a gyilkosságot követően rendezett tüntetésen a cigány kisebbséget tette felelőssé.