Több súlyos autóbaleset szilveszter éjjelén

Vágólapra másolva!
Országszerte több súlyos autóbaleset történt szilveszter éjjelén. Egy fővárosi balesetnek négy sérültje van, két kocsi rohant egymásba Pesten. Győr közelében öt autó ütközött össze, itt ketten szenvedtek súlyos sérüléseket. Felsőszentivánon két ittas sofőr karambolozott. Két halálos baleset is történt, több helyen útzár mellett helyszínelnek a rendőrök.
Vágólapra másolva!

Két ittas gépkocsivezető ütközött egymásnak autójával szerda este az 55-ös főúton a Bács-Kiskun megyei Felsőszentivánon. Egy 39 éves felsőszentiváni nő autójával áttért az ellentétes forgalmi sávba és összeütközött egy helyi férfi által vezetett személygépkocsival - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Mihályné Bornemisza Eleonóra. A két ittas állapotban közlekedő gépkocsivezető megsérült, ezért a mentők kórházba szállították őket.

Bács-Kiskun megyében egy másik autóbaleset is történt: a helyszínen meghalt annak a személygépkocsinak a vezetője, aki autójával frontálisan ütközött egy kamionnal a 44-es úton Kecskemét és Lakitelek között szerdán este. A teljes útzár miatt a főút forgalmát Szentkirály felé terelték a helyszínelés idejére - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Mihályné Bornemisza Eleonóra. A személygépkocsi vezetője autójával eddig még ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldalba. Miután a kamionnal összeütközött, a személygépkocsi kigyulladt és teljesen kiégett.

Életét vesztette egy 23 éves férfi szerda este a 3-as úton Gödöllő környékén is. Mint a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: az áldozat gépkocsijával eddig ismeretlen okból leszaladt az úttestről, majd az autó felborult. Utasa nem volt, más járművel nem ütközött.

Hídkorlátnak ütközött egy busz Pesten

Felborult egy autó kedden a fővárosban miután karambolozott egy másik személygépkocsival; négy könnyű sérültet szállítottak kórházba. Kajó László, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta, hogy a két autó a Károly Róbert körút és a Lehel utca kereszteződésében rohant egymásba.

Gépkocsival ütközött szerda este egy autóbusz, amely ezt követően átszakította a főváros XIV. kerületében a Rákos-patak fölött átívelő híd korlátját, de a híddal párhuzamos gázcső felfogta a buszt. A tűzoltók egy daruval emelték ki a BKV járművét. A balesetben egy ember súlyosan, másik három pedig könnyebben megsérült.

Győr közelében, a 85-ös számú főúton az M1-es autópálya lehajtójánál is baleset történt, itt öt autó ütközött össze szerdán néhány perccel 17 óra után. Összesen hatan sérültek meg az ütközés következtében, az egyik gépkocsi teljesen kiégett, egy másikból az egyik utas kirepült és súlyosan megsérült - mondta Kocsis Tünde, a Győr-Moson-Sopron megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A baleset helyszínén jelenleg is folyik a helyszínelés és a mentés. A tűzoltóknak már sikerült eloltaniuk a kigyulladt gépkocsit - tette hozzá a sajtóreferens. A helyszínelés idejére lezárták a 85-ös számú főút érintett szakaszát és Ikrény felé terelik a forgalmat.