[origo] itthon

100
90

Járőrtársa lőtte meg a határrendészt

MTI|2009. 01. 01., 18:51|Utolsó módosítás:2009. 01. 01., 18:54|

Saját járőrtársa lőtt rá véletlenül egy határrendészre hétfőn Zákánynál - derítette ki a rendőrség. A járőrök korábban úgy próbálták eltussolni az esetet, hogy azt állították: az Őrtilos melletti erdőből lőttek rájuk.

JÁTSSZ ONLINE!

A korábbi feltételezésekkel ellentétben nem orvvadász, hanem saját járőrtársa lőtt meg véletlenül december 29-én éjszaka egy határrendészt Zákánynál. Az érintettek szerették volna eltussolni a történteket, ezért eljárást kezdeményeztek ellenük - közölte a rendőrség csütörtökön.

A 30 éves főtörzsőrmester járőr a könyökén sérült meg, meg kellett műteni. Korábban a járőrök azt mondták, hogy az Őrtilos melletti erdőből lövést hallottak, majd a hangforrás nyomába eredtek - ekkor találta el egyiküket egy lövés, amely állításuk szerint vélhetően szándékos volt. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata szerint azonban a járőrt nem szándékos, hanem a társától származó véletlen lövés sebesítette meg. 
   
A járőrök a balul sikerült lövés leplezésére találták ki az általuk előadott történetet - közölte a rendőrségi sajtószolgálat. A Zákányi Határrendészeti Kirendeltség állományilletékes parancsnoka csütörtökön azonnali hatállyal kezdeményezte a felmentésüket. Büntetőeljárás is indulhat ellenük - ezt kezdeményezte a Somogy Megyei rendőr-főkapitányság megbízott vezetője a Somogy Megyei Nyomozó Ügyészségnél.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »