[origo] itthon

100
90

Meghalt egy rakétával fejbe lőtt férfi

MTI|2009. 01. 01., 11:18|Utolsó módosítás:2009. 01. 01., 15:56|

Feltűnően sok közlekedési balesethez, utcai kihűléshez, rosszulléthez hívták a mentőket és történt egy halálos petárdabaleset is szilveszterkor. Kétszer annyi volt a riasztás, mint egy átlagos napon.

Győr-Moson-Sopron megyében egy kistelepülésen éjszaka egy tűzijáték-rakéta fejbe talált egy negyvenéves férfit, aki az eddigi adatok szerint egy parkolóban felállított tűzijáték-indítócső fölé hajolt. A férfi a mentőben belehalt sérüléseibe - mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Hozzátette: a nem végleges adatok szerint két további, kéz-, illetve arcsérülést okozó petárdabaleset is volt éjszaka.

Feltűnően sok közlekedési baleset történt, köztük halálos kimenetelű Kecskeméten, Gödöllőn és Hernádnémetiben. Súlyos sérültjei voltak a fővárosban a Kerepesi úton, a Fóti úton és Zuglóban a Rákos patak mellett történt baleseteknek. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kihűléses haláleset is történt.

Az átlagosnál több súlyos esethez kellett mentőt hívni a balesetek mellett a mínusz 6-8 fokos hideg miatt is, hiszen már egy 10 perces földön fekvés is kihűlést okozhatott - mondta a szóvivő. Emellett a szilveszterrel össze nem függő rosszullétek száma is meghaladta az átlagot.

Az elmúlt 24 órában a fővárosban mintegy 600 alkalommal kellett kivonulniuk a mentőknek, ebből mintegy 400 az este 9 és hajnali 5 óra közötti időszakra esett, miközben egy átlagos napon 300 vonulásuk van a mentősöknek - mondta Győrfi Pál.

A tűzoltóknak nem volt több dolguk

A katasztrófavédelem ugyanakkor azt közölte, hogy csökkent a szilveszteri riasztások száma az egy évvel ezelőttihez képest, és már csupán egy átlagos napnak megfelelő volt. Szerda reggeltől csütörtök reggelig országszerte összesen 131 riasztást kaptak a tűzoltók, ebből 71 volt tűzeset, 40 pedig műszaki mentés. Tavaly még 165 riasztás volt - mondta Szentes György szóvivő.

Idén a tűzesetek között két súlyosabb volt: Veszprém megyében, Bolyszőlőhegyen kigyulladt egy nyaraló tetőszerkezete, és miután a tűzoltók befejezték az oltást, egy holttestet találtak. A 44-es úton egy kamion és egy személykocsi ütközött össze. Utóbbi kigyulladt, vezetője bent égett.

Jászkiséren öt gyermeket és egy felnőttet kellett kimenteni egy házból - feltehetően a cirkó okozta a balesetet. A fővárosban 15 petárdatűz volt, többnyire kukák, hulladéktárolók gyulladtak ki, illetve az avar és a gaz. Volt petárdatűz Somogy, Zala, Heves és Vas megyében. Ezek közül a Vas megyei volt a legsúlyosabb, ahol egy vasúti kocsi fülkéje gyulladt ki feltehetően petárdától.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »