Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Három ember halt meg kihűlés miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az elmúlt hétvégén, ahol október közepétől már 16-an vesztették életüket a fagyban - mondta Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Egy 77 éves ózdi férfira lakása udvarán találtak rá, ahogy egy 53 éves sajószentpéteri férfira is. Az elsődleges szakvélemények szerint szintén kihűlés okozta egy 55 éves mádi férfi halálát is, akire január 10-én találtak házában. A rendőrség mindhárom esetben kizárta az idegenkezűséget, a körülményeket közigazgatási eljárás keretében vizsgálja. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében október 15-étől kihűlés következtében már 16-an vesztették életüket. A megelőző év téli időszakában 15-en, 2006-2007 telén szintén 15-en haltak meg a hidegben.