Rekordösszeg gyűlt össze a szerkesztőségek karácsonyi árverésén

Vágólapra másolva!
Minden korábbinál nagyobb összeg folyt be azon az árverésen, amelyen a Figyelő, a Kreatív, a Pesti Est és az [origo] szerkesztősége licitált a hozzájuk érkezett karácsonyi ajándékokra. Az összegyűlt pénzt hagyományosan a hajléktalanokat segítő Menhely Alapítvány kapta.
Vágólapra másolva!

429 500 forint gyűlt össze azon az árverésen, amelyen a Figyelő, a Kreatív és az [origo] munkatársai licitálhattak a szerkesztőségekbe beérkezett karácsonyi ajándékokra.

Az árverést idén harmadszor rendezték meg. Az akcióban azért vesznek részt a lapok, mert úgy gondolják, hogy nem fogadhatnak el ajándékokat azoktól a cégektől vagy szervezetektől, amelyek tevékenységét egyébként pártatlanul követniük kell - ez ugyanis az elfogultság látszatát keltheti.

Az első árverésen 283 ezer, a másodikon 405 ezer forint gyűlt össze. Ahogy ezeket az összegeket, úgy az idei rekordnagyságú bevételt is a hajléktalanokat segítő Menhely Alapítvány kapta.

A szervezet ebből a pénzből finanszírozza csak nappal üzemelő hajléktalanmelegedője átmeneti éjszakai nyitvatartását, amelyet a hétvégén éjszakánként átlagosan 34-en vettek igénybe. Az alapítvány a szokatlan hidegben megnövekedett feladatairól itt olvasható folyamatosan frissülő helyzetjelentés.

A mostani árverésen két önmagában is rekordnak számító adomány is érkezett: egy éves BKV-bérlet 54 ezer forintért, egy sakk-készlet-határidőnapló-DVD-ébresztőóra tartalmú csomag pedig 50 ezer forintért kelt el, ezeket a felajánlásokat külön köszönik a szervezők.

Az árverésen az alábbi ajándékok találtak gazdára:

1 tornazsák

1 termosz bögrékkel

36 üveg bor

37 könyv

1 gyertya

5 üveg pálinka

1 autómodell

3 üveg pezsgő

1 borotvakészlet

1 rádió

3 doboz bonbon

43 cd-lemez

2 laptop párna

1 pár papucs

1 kulcstartó

1 napelemes mobiltelefon-töltő

1 tükör

8 póló

1 lámpa

6 határidőnapló

3 hátizsák

3 csomag aszalt szilva

1 darab éves BKV-bérlet

1 Lost társasjáték

1 Lost napozógyékény

1 üveg tökmagolaj

15 jegyzetfüzet

2 törülköző

12 darab övtáska

14 dvd-lemez

21 naptár

1 zenedoboz

1 palcktartó

1 plüssmackó

1 laptoptáska

3 csomag csokoládé

1 bögrekészlet

1 vezeték nélküli egér

1 kuglóf

1 frizbí

2 pendrive

2 sakk-készlet

1 asztali óra

3 tollkészlet

6 toll

3 nyakbaakasztó zsinór

1 magasságmérő

1 koktélospohár

1 füstölő-készlet

1 doboz tea

2 doboz kávé

1 forraltbor-készlet

3 doboz arckrém

1 ezermester-szett

1 teázókészlet

1 képkeret

1 pár zokni

2 bögre

1 bagoly formájú dísztárgy

4 fotóalbum

1 mézeskalács

1 fényképkeretes óra

1 nyakbaakasztós sörnyitó

2 sör

1 bűvészdoboz

1 mozikártya

3 mozijegy

1 gyertyatalp