Előzetesben a csepeli gyújtogató

Vágólapra másolva!
Elrendelte a bíróság szerdán annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy több mint 30 autót gyújtott fel az elmúlt hónapokban Csepelen.  A bíróság szerint a férfi szabadon hagyása esetén valószínűleg tovább gyújtogatna.
Vágólapra másolva!

Közveszélyokozás bűntette és más bűncselekmények miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) szerdán elrendelte a csepeli gyújtogatással gyanúsított férfi előzetes letartóztatását - közölte a bíróság.

A bíróság szerint tartani lehet attól, hogy szabadon hagyása esetén a férfi újabb, hasonló bűncselekményt követne el. A végzés jogerős.

Az autók felgyújtásával gyanúsított 31 éves férfit hétfőn éppen akkor fogták el, amikor egy újabb járművet próbált felgyújtani. Csepelen 2008. szeptember 22. óta több mint 30 gépkocsi vált a lángok martalékává. A rendőrség szerint a kár körülbelül 31 millió forint.