[origo] itthon
Emberrablás miatt nyomoznak a francia lány ügyében
[origo]|MTI|2009. 01. 23., 11:28|Utolsó módosítás:2009. 01. 23., 21:15|Már nem közigazgatási eljárásban kutat a rendőrség a december 4-én eltűnt francia diáklány után. A Legfőbb Ügyészség csütörtökön emberrablás miatt rendelt el nyomozást. A lányt januárban ketten is látni vélték Budapesten.

Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Emberrablás miatt indított nyomozást a Legfőbb Ügyészség (LÜ) a Budapestről eltűnt francia diáklány, Ophélie Bretnacher ügyében - erősítette meg a Magyar Televízió értesülését az LÜ pénteken. Borbély Zoltán, a Legfőbb Ügyészség szóvivője szerint a mostani döntés nem azt jelenti, hogy az emberrablás megvalósult volna, hanem azt: teljes bizonyossággal nem állítható, hogy nem történt meg.
Budapesten látni vélték a lányt
A párizsi ügyészség újabb nemzetközi bűnügyi jogsegélyre irányuló megkereséssel kíván a magyar hatóságokhoz fordulni olyan emberek bejelentései kapcsán, akik azt állítják: több, mint egy hónappal az eltűnés után látták Ophélie Bretnachert Budapesten - jelentették pénteken a francia tömegtájékoztatási eszközök.
A párizsi ügyészség tájékoztatása szerint két szemtanú, egyikőjük ügyvéd, azt állítja, hogy január 10. és 15. között egy Ophélie-re hasonlító lányt látott Budapesten. Beszámolójuk szerint a lány zavartan viselkedett, és a belvárosban kérdegetett.
Az ügyvédnő azt mondta, hogy csak utólag jutott eszébe, hogy esetleg az eltűnt diáklánnyal találkozott, de mire visszament oda, ahol látta, már nem találta ott. Mindkét szemtanú bejelentést tett a rendőrségen, ahol az eléjük tett fényképek alapján a kéregetőben felismerni vélték Ophélie-t.
A párizsi ügyészség ezért azt kéri a magyar hatóságoktól, hogy folytassanak keresést Budapest kórházaiban, pszichiátriai ellátó helyein, rendelőintézetekben és egyéb beteggondozó helyeken.
A család ügyvédjének helyt adva rendelték el a nyomozást
A 22 éves Ophélie Bretnacher, aki Erasmus-program keretében szeptember óta tanult a Corvinus Egyetemen, december 4-én, a hajnali órákban tűnt el. A lány aznap este egyedül indult haza budai albérletébe egy pesti szórakozóhelyről. Táskáját - benne iratait és mobiltelefonját - a Lánchíd pesti oldalán találták meg.
A lány apja már korábban büntetőfeljelentést tett, de a Fővárosi Főügyészség ezt január 7-én elutasította. A rendőrség idáig közigazgatási eljárás keretében vizsgálta az eltűnés körülményeit, mivel nem találtak bűncselekményre utaló jeleket.
Borbély az [origo]-nak elmondta: a lány családjának jogi képviselője tett panaszt, ennek helyt adva rendelték el csütörtökön a nyomozást. A Legfőbb Ügyészség logikája szerint azért volt szükség a nyomozás elrendelésére, mert nem lehet kizárni, hogy bűncselekmény történt. A korábbi közigazgatási eljáráshoz képest szélesebb jogosítványokkal rendelkeznek mostantól a nyomozók, és nem köti őket olyan határidő sem, mint a közigazgatási eljárásban, amely legfeljebb 90 napig tarthatott volna - tette hozzá az LÜ szóvivője.
A rendőrség szerdán honlapján közzétette a Madách téri és a Roosevelt téri térfigyelő kamerák felvételeit, melyek a lány eltűnése idején készültek. A felvételeken hat ember látható az elhaladó lány közelében - a rendőrség bejelentette, hogy várja a jelentkezésüket. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője, Tafferner Éva pénteken az [origo]-nak azt mondta, egyelőre egyikük sem jelentkezett.
Az ügyben a II. kerületi rendőrkapitánysággal párhuzamosan nyomoznak a francia hatóságok is. "A francia hatóságok olyan ötleteket adtak, amelyek előmozdíthatják a nyomozást" - mondta Borbély, de a részletekről a nyomozás érdekeire hivatkozva nem beszélt.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Lebénultak a magyar bankok
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Kétmilliós jeggyel már meghallgatható Orbán köszöntője
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Elhamvasztva viszik át Romániába Nyirő József holttestét
- Letartóztatták a pápa komornyikját
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Gyalogost gázolt a 3-as villamos
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Ittas sofőr gázolt halálra egy biciklist
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?