Megölte fiát, majd kamionnak rohant egy férfi

Vágólapra másolva!
Öngyilkossági szándékkal rohant bele egy kamionba egy autós szombaton kora reggel a 62-es főút Dunaújváros és Perkáta közötti szakaszán. A rendőrség szerint nem sokkal ezelőtt megölte kisfiát.
Vágólapra másolva!

A nyomozás jelenlegi állása szerint megölte három és fél éves kisfiát, majd öngyilkossági szándékkal rohant egy kamionnak a 62-es főúton az az 51 éves rácalmási férfi, aki szombaton reggel a balesetet követően bennégett kocsijában - közölte a rendőrség szombat este. A férfi áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött egy kamionnal. A teherautó az árokba lökte és maga alá gyűrte a kocsit.

A baleset valamivel hat óra után történt. A kisfiú másik szobában alvó édesanyja nem sokkal korábban fedezte fel a gyilkosságot - mondta el R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az apa akkor már nem volt otthon, kocsijának adatai alapján a rendőrség megkezdte a keresését.

A boncolás eredménye megerősítette, hogy a kisfiú bűncselekmény áldozata lett. A tragédia körülményeit vizsgálják.